Frissítve:

A szerb és a koszovói kormányfő az ENSZ BT-ben tárgyalt egymással

Belgrád, 2014. december 5., péntek (MTI) – A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásáról, a nyugat-balkáni régió békéjéről, illetve a Koszovóról szóló brüsszeli megállapodásban foglaltak végrehajtásáról tárgyalt Aleksandar Vucic szerb és Hashim Thaci koszovói kormányfő New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának Koszovóról szóló ülését megelőzően.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteki beszámolója szerint a két kormányfő egyetértett abban, hogy a Belgrád és Pristina közötti párbeszédet minél hamarabb folytatni kell.

“Eltérő elképzeléseink vannak Koszovó függetlenségével kapcsolatban, de úgy gondolom, hogy a teljes térség stabilitására kell gondolnunk, és jobb, ha a problémákat párbeszéd útján rendezzük, és nem más módon” – fogalmazott az RTS-nek nyilatkozva Vucic.

Thaci a Facebookon számolt be a találkozóról. Azt írta, hogy Koszovó továbbra is elkötelezett az EU-integráció és a szomszédokkal folytatott párbeszéd mellett.

Az ENSZ BT ülésén sürgették az új koszovói kormány megalakítását, amely hat hónapja várat magára. A politikai bizonytalanság miatt késlekednek a szükséges reformok, illetve a Belgrád-Pristina párbeszéd folytatása is – állapították meg. Az ország jövő évi költségvetésének elfogadása nélkül pedig – gazdasági szakértők szerint – csődbe is mehet az állam.

Koszovó 1999-ben került ENSZ- és NATO-felügyelet alá, miután a szerb-koszovói konfliktust úgy oldották meg – és kerültek el egy esetleges humanitárius katasztrófát -, hogy a NATO légi hadműveletet indított az akkori Jugoszlávia ellen. Az ENSZ BT 1244-es határozatát 1999. június 10-én fogadták el. Ez Koszovó számára autonómiát jelentő jogokat, valamint önálló közigazgatás kiépítését helyezte kilátásba, ugyanakkor elismerte az akkori Jugoszlávia területi egységét. Ezt követően 2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét, amit a világ 108 országa elismer, de Szerbia nem, Belgrád ugyanis történelme és kultúrája bölcsőjének tartja a főleg albánok lakta egykori tartományt. Emellett a Belgráddal szövetséges Moszkva szerint sem független állam Koszovó, így Oroszország folyamatosan megvétózza Koszovó ENSZ-taggá válását.

Ezzel kapcsolatban Hashim Thaci felszólalásában kiemelte: Pristina mindent megtett annak érdekében, hogy az országban élő szerb kisebbséget integrálja, Szerbiától pedig azt várja, hogy országát a továbbiakban ne gátolja a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásban.
Vucic ugyanakkor megismételte kormánya álláspontját, miszerint soha nem fogják elismerni Koszovó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, az ott élők szerbek számára azonban a lehető legjobb feltételeket szeretnék megteremteni.

-Markovics Annamária, MTI-


hiba beküldése

Címkék: , , , , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Egyre több német városban hirdetnek klímavédelmi szükséghelyzetet
Egyre több német városban hirdetnek környezeti és éghajlatváltozási szükséghelyzetet, aminek révén a [...] tovább »
Elhunyt Franco Zeffirelli
Február 12-én volt 96 éves a szombaton elhunyt Franco Zeffirelli olasz rendező, aki a film, a színház és az opera [...] tovább »
Notre-Dame: A leomlott huszártorony eredeti formában történő helyreállítását javasolja a főépítész
Az áprilisi tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáért felelős építész, Philippe [...] tovább »
Fejbe lőttek Németországban egy magas beosztású tartományi államigazgatási tisztségviselőt
Közvetlen közelről leadott fejlövés végzett egy magas beosztású tartományi államigazgatási [...] tovább »
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása