Frissítve:

A szép új világ

A szép új világ © Illusztráció: Getty Images
Nézem a bankfiókban az előtér forgalmát. Áll egy dizájnos képernyős sorszámosztó szerkezet a fal mellett. Abszolút hülyebiztos, mert nagy méretű, egyértelműen olvasható feliratos színes négyzeteket kell megérinteni – készpénzfelvétel stb. –, és már nyomja is a számot, ami aztán kis csengetés után megjelenik majd a többfelé elhelyezett képernyőkön, ha sorra kerülünk. Kiss László írása.

hiba beküldése

Van, aki a GPS-re mered az autóban, más azonnal leengedi az ablakot és kérdez.”

Tízből minimum hat-hét ügyfélnél a biztonsági őrnek kell odamennie, és elvégezni ezt a műveletet. És nem csak az idősek, a rosszul látók köréből kerül ki ez a bizonyos hat-hét. Vannak itt bőven középkorú, még fiatalabb versenyzők is, akik teljes bizonytalanságban merednek a képernyőre, látszik, hogy egyszerűen nem értik, hogyan is kellene kommunikálni a gépezettel, mire is való az.

Érthetetlen – mondhatnánk elsőre. Hiszen több mobiltelefon-előfizetés van az országban, mint ahány magyar ember. Ezek elsöprő hányada érintőképernyős mobilokon fut, merthogy nem nagyon kapni mást. Na most. Ha valaki tud egy mobilt kezelni, akkor miért nem megy ez az automata­nyomkodás? Ugyanezt a tanácstalanságot látni sokszor kórházakban, rendelőintézetekben is. Minden ki van írva, elég világosan, mégis mint az elveszett kisgyerek, kódorognak sokan a folyosókon. Kérdezgetik a többieket. Vak vezet világtalant.

Nagyon érdekes dolog ez, talán ott gyökerezik, hogy csak a szóbeli, személyes kommunikáció világában képesek élni nagyon sokan. Ismerik a különbséget, ugye? Van, aki a GPS-re mered az autóban, más azonnal leengedi az ablakot és kérdez. Avagy, soha nem menne oda az automata pénztárhoz a nagyáruházban, mert csak tud tán néhány szót váltani a pénztárossal. Vagy akárkivel. És még többen vannak, akik bemennek a bankfiókba, mert ott ül Gizike, akit ismernek, és egy óra alatt intézik el, amit neten tíz perc alatt lehetne.

Most lehet ezen fújogni, hogy lám, a digitális világ, hogy elrohant mellettük, és ezek az emberek semmit nem értenek abból, ami körülöttük történik, nincs más teendő, mint kivárni, amíg kihalnak. Azért azok figyelmébe ajánlanék két dolgot, akik úgy gondolják, hogy a jelenlegi infokommunikációs technológiai fejlődésből egyenes vonalban leképezhető, milyen lesz a jövőnk, mindannyiunknak, egységesen. Az egyik az ismert példa. Az ezernyolcszázas években Londonban kiszámolták, ha így szaporodnak tovább a hintók, konflisok, omnibuszok, akkor térdig borítja majd a lócitrom a szépséges ánglius fővárost. Hát nem így lett.

A másik megfontolandó tény, hogy ha kiszorulunk minden hétköznapi termelési, szolgáltatási aktusból mi emberek, mert robotok, képernyők, távintézés veszi át mindennek a helyét, mi a fenét fogunk csinálni? Mindenki nyaral majd feszt, koktélt kortyolgat a medencék partján, szívogat, vagy netalántán a meghosszabbodott életkor következményeként megszaporodó öregek otthonában húzgálja a tolószékeket, amíg ő is bele nem kényszerül?

Az a baj, hogy a technológia önmagában semmire nem ad választ. Csak eszköz, amit okosan kell alkalmazni. Most egy kicsit úgy vagyunk, hogy használjuk, nyomjuk, de a végét az egésznek nem látjuk – hogy milyen is lesz a szép új világ.

– Kiss László –



További hírek a Multimédia kategóriából
Péntektől alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete
Budapest - Péntektől alkalmazandó az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (General Data Protection [...] tovább »
Cambridge Analytica – Zuckerberg: nem tettünk meg mindent a visszaélések megelőzése érdekében
Brüsszel - Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti [...] tovább »
Politico: Trumpnak két okostelefonja van, de egyik sem biztonságos
Washington - Donald Trump amerikai elnök két mobiltelefont használ, de egyiket sem látták el biztonsági [...] tovább »
Visszajelzéseket vár a katasztrófavédelem a VÉSZ fejlesztéséhez
Budapest - A felhasználók javaslatait, észrevételeit is várja a katasztrófavédelem a Veszélyhelyzeti [...] tovább »
A fiatalok pénzért letennék a mobiljukat
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A fiatalok fele lerakná a telefont vezetés közben, ha egy év után 1000 [...] tovább »
Maradj hű önmagadhoz, az egyedi!
Debrecen - Légy bátor, és próbálkozz mindennel, mert ez a lehető legjobb és leghasznosabb szenvedélyed lehet. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Monacói Nagydíj – Ricciardo nyerte az időmérőt
Budapest, Monte-Carlo - Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati [...] tovább »
Hankó Dávid és Zelinka Gabriella győzött a triatlon középtávú ob-n
Budapest, Balatonkenese - A férfiaknál Hankó Dávid, míg a nőknél Zelinka Gabriella nyerte meg a triatlonosok [...] tovább »
DVTK: Kötelező vagy sem, de optimizmus az FTC elleni bajnoki előtt
Miskolc - Az idei évadban hazai pályán még veretlen FTC vendégeként szeretne győzni a DVTK. tovább »
Egyetlen büntetőn múlott a csoportharmadik hely
Nyírgyulaj - A Debreceni EAC legyőzte, és így megelőzte a nyírgyulaji futsalcsapatot az NB I-ben. tovább »
Mezőkövesd vs. Újpest – Már előrenézhetnek a „matyók”
Mezőkövesd - Hazai környezetben szerepel vasárnap délután a mezőkövesdiek labdarúgócsapata. tovább »
Bajnokok Ligája/Európa Liga – Isztambulban és Gdanskban lesz a 2020-as döntő
Kijev - Az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020-as döntőjét, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása