Frissítve:

A szegedi közlekedési vállalatnál “eltűnt” szabadságok miatt követel vizsgálatot a szakszervezet

Szeged, 2014. március 29., szombat (MTI) – Vizsgálatot követel, és ha szükséges jogi lépéseket kezdeményez a szakszervezet a Szegedi Közlekedési Társaságnál a szerintük eltűnt szabadságok és az arra beállított, de ki nem fizetett pénz ügyében – közölte a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) az MTI-vel.

hiba beküldése

A BTDSZ hónapok óta várja, ám eddig nem kaptak választ az ügyben – olvasható a közleményükben. A szakszervezet azt követően kért magyarázatot a cégvezetéstől, hogy többször, több dolgozó is jelezte: a tavaly bennragadt szabadságát nem fizették ki, állítólag áthozták erre az évre, bár nem kérték a beleegyezését – írta Szabó István a szakszervezet elnöke. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a szabadságból megmaradt pénzeket jogtalanul másra használta a cég, de szerintük már az sem jogszerű, hogy úgy hozták át a megmaradt napokat erre az évre, hogy nincs róla dokumentáció.

A BTDSZ közleménye szerint többször kezdeményeztek egyeztetést, de az SZKT vezetője nem adott lehetőséget a megbeszélésre. A BTDSZ ezért nem vár tovább, a felügyelőbizottságnál kezdeményezett vizsgálatot, és ha szükséges, a jogi lépéseket is megteszi. A szakszervezet elvárja, hogy nevezzék meg a felelősöket, s legyen jogi következménye is a jogszerűtlenségnek. Tóth István Tibor az SZKT ügyvezető igazgatója közleményben reagált az MTI megkeresésére. Ebben azt írja, a február végén nyújtotta be kérését a cég felé, és ezen a napon a szakszervezet bejelentése miatt vizsgálatot indított a társaságnál a Munkaügyi Felügyelet is. Azóta több egyeztetés történt a BTDSZ és a SZKT cégvezetése között az ügyet illetően, és megegyeztek, hogy a hatósági vizsgálat eredményét tekintik irányadónak. A szabadságok elszámolására a társaságnak külön kerete nincs, így azt másra felhasználni sem lehetett. Többen voltak, akik előre tervezett szabadnapjukon dolgoztak, amiért munkabért kaptak, így a cégnek megtakarítása nem keletkezett.

Ezért a ki nem vett, fel nem használt, a dolgozók által tartalékolt szabadságokat át kellett hozni erre az évre, a kollégák munkabérjegyzékén feltüntették az előző évről áthozott szabadság mértékét – sorolja közleményében Tóth István Tibor, aki szerint tárgyi tévedés vagy félrevezetés a BTDSZ részéről a megtakarítás feltételezése.

Nem hogy megtakarítás keletkezett volna, hanem a Szegedi Közlekedési Kft. tavalyi személyi jellegű juttatásai jóval meghaladták a tervezettet – áll a cég közleményében.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Megyei közgyűlés: az időjárás volt az úr
Debrecen - A megyei közgyűlés elfogadta a megye mezőgazdasági helyzetéről szóló előterjesztést a pénteken [...] tovább »
Agrármesekönyvet adott ki a NAIK
Budapest - Agrármesekönyvet adott ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a mezőgazdasági [...] tovább »
Varga: az építőipar jövőre is kétszámjegyű ütemben bővülhet
Budapest - Az építőipar az idei kiugró teljesítménye után várhatóan jövőre is kétszámjegyű bővülést ér [...] tovább »
Négyszázfős leépítés és 6 százalékos béremelés a Magyar Telekomnál
Budapest - A Magyar Telekom 400 fős létszámleépítésről és átlagosan 6 százalékos bérfejlesztésről [...] tovább »
Videó: A legtöbb vizsgált citromnál nem talált problémát a Nébih
Budapest - A vizsgált tíz, hálós kiszerelésű citromtételből egynél találtak megtévesztő jelölést, egynél [...] tovább »
Két gyermek után is
Debrecen - A magyar családok otthonhoz jutását segíti elő a támogatások összegének emelése. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Puskás Akadémia vs. Mezőkövesd Zsóry FC: Molnárt és Cserit nélkülözik
Mezőkövesd - Felcsúton szombaton fejezi be idei szerep­lését a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgó­csapata. tovább »
MVLC: Van, akinek megvan az érzés
Miskolc - A fináléba bejutott négy csapat közül csak a miskolciak nem nyertek még kupát. tovább »
Nem lehet mindenki Repka Attila, olimpiai bajnok, de…
Miskolc - Tíz miskolci klubban sportoló került be a MOR Programba. tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Négy magyar is döntőbe jutott
Hangcsou - Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Bernek Péter és Gyurta Gergely 400 méter vegyesen, Kalmár Ákos [...] tovább »
Paks vs. DVTK – Látatlanban nem fogadná el
Miskolc - Az öt forduló óta nyeretlen a négy forduló óta veretlent fogadja az őszi záráson. tovább »
Magyar Ring Gála – Kovács és Bacskai is győzött a fővárosi bokszgálán
Budapest - Egyhangú pontozással győzte le Kovács Zoltán georgiai ellenfelét a Budapesten rendezett, telt házas [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása