Frissítve:

A számítógépes agyfitnesz javíthatja a romló emlékezetet

Los Angeles, 2013. június 29., szombat (MTI) – Jelentősen javul a memóriájuk és a nyelvi készségeik azoknak az idős embereknek, akik rendszeresen játszottak számítógépes agyfitnesz-programokat – állapította meg egy új kutatás Kaliforniában.

hiba beküldése

A Los Angeles-i Egyetem (UCLA) tudósai egy 82 éves átlagéletkorú, egészséges, nem memóriazavaros résztvevőkből álló csoportot vizsgáltak. Az idős embereket Dél-Kalifornia nyugdíjasai közül toborozták – számolt be a Science Daily portál az American Journal of Geriatric Psychiatry folyóiratban ismertetett kutatásról.
A Dakim BrainFitness nevű programmal kellett játszaniuk, amely több mint 400 gyakorlatával a rövid és hosszú távú emlékezetet, a nyelvi, a vizuális és térbeli, a számolási és érvelési, valamint a problémamegoldó készséget fejleszti.
A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy mind az azonnali és a késleltetett memória, mind a nyelvi készségek területén javuló teljesítményt nyújtott a 69 résztvevőből az az 52, akik fél éven át legalább negyven alkalommal játszották végig a 20 perces programot.
A tanulmány készítői azt a következtetést vonták le, hogy a számítógépes agytréningen résztvevők javíthatják a kognitív készségeiket.
A kutatás része annak a projektnek, amely azt vizsgálja, hogy a számítógépes elmefitnesz-gyakorlatok képesek-e fejleszteni az emlékezetet és a nyelvi készségeket, és megóvhatják-e az embert az öregedéssel és az Alzheimer-kórral összefüggő észbeli hanyatlástól.
Az öregedéssel járó emlékezetromlás az idősek hozzávetőleg negyven százalékát érinti. Míg a korábbi kutatások azt vizsgálták, hogy az agytevékenység stimulálása javíthatja-e a memóriát, azzal alig foglakoztak, hogy a nagy számban kapható számítógépes agyfitnesz- és memóriatréning-programok segítségével elérhető-e ugyanez a cél. Az új tanulmány az elsők egyike ezen a területen.
http://www.sciencedaily.com/releases/2013/06/130625172352.htm

– MTI – 



További hírek a Életmód kategóriából
Olyan erősen köhögött, hogy eltört a bordája
USA - Amikor orvoshoz fordult, már hatalmas lila zúzódás húzódott végig a nő oldalán. tovább »
Fotók: Mikor úgy töröl képen az élet, ahogy nem számítottál rá!
Az ember átlendül kisebb-nagyobb bosszantó dolgok felett, mint például ha késik a futár, vagy ha a megrendelt [...] tovább »
Már csak egy laptop hiányzott a fa alól – Angéla akkor lenne boldog, ha segíthetne az unokájának
Hidasnémeti, Miskolc - A nagymama akármennyire is gyűjtögetett, kis nyugdíjából nem tudta megvenni unokájának [...] tovább »
Felejtsd el a léböjtkúrát!
Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Méregteleníteni nemcsak kínok árán, gyanús ízű löttyök kortyolgatásával, [...] tovább »
Több mint 12 ezer család próbálta ki a Vitajó cipókat
Debrecen - A társadalmasítási akciót hamarosan „Vitajó-partik” követik az iskolákban. tovább »
Egy kis fifikával vagyonokat spórolhat a család betevőjén
Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Jókora kiadásoktól menthetjük meg a családi büdzsét, ha okosan vásárolunk és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Senánszky Flóra luxuskörülmények között készül a Miss Intercontinental döntőjére
Hurghada - A királynőnek és vetélytársainak az egyiptomi Hurghada gyönyörű üdülőközpontja ad otthont a [...] tovább »
Eddig sem vicceltek a Sényőiek
Sényő - Ádám Dénes, Szűcs Ferenc és Toldi András távozott az éllovas sényői csapattól. tovább »
Továbbra is hibátlan a DVSC-TVP ificsapata
Debrecen - A serdülők és az ifik is magabiztosan nyertek a Szeged ellen, utóbbi együttes továbbra is [...] tovább »
NFL – Következnek a főcsoport-döntők
Budapest - A főcsoport-döntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga (NFL), azaz már az 52. Super Bowlba [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Zsiga Gyula: Vranjes nem élt az általunk kínált lehetőségekkel
Budapest - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása