Frissítve:

A Springer 200 fős elbocsátást tervez a Bildnél

Berlin, 2013. május 12., vasárnap (MTI) – Leépítésre készül a Magyarországon több lapban is érdekelt német Axel Springer kiadó a Bild című lapnál egy hozzávetőleg 20 millió euró megtakarítási program keretében.

hiba beküldése

A Der Spiegel értesülése szerint 170-200 fő elbocsátására, illetve vállalaton belüli átszervezésekre kerülhet sor Európa legnagyobb példányszámú napilapjánál a digitális üzletág erősítése érdekében. A Springenél már jó ideje előnyt élvez a digitális üzletág a hagyományos nyomtatott termékekkel szemben, a fejlesztéseket erre a területre csoportosítják át. Azt is tervezik, hogy fizetős rendszert vezetnek be a Bild hírportálján (Bild.de), és vizsgálják, hogy miként lehet összevonni a nyomtatott lap berlin-brandenburgi regionális kiadását a csoport BZ című fővárosi lapjával.

Az Axel Springer szóvivője a Der Spiegelnek megerősítette, hogy átszervezéseket mérlegelnek, de hangsúlyozta, hogy döntést

még nem hoztak.

A Der Spiegel beszámolója szerint a Bild évtizedeken keresztül a Springer növekedésének a motorja volt, a bevételt és a profitot tekintve egyaránt. Ugyan a tömeglap napi eladott példányszáma a kétezres évek eleje óta a 4,4 millió körüli szintről nagyjából 2,7 millióra csökkent, de a Der Spiegel szerint a bulvárlap még tavaly is csaknem 300 millió euró nyereséget termelt a kiadónak.

Európa vezető lapkiadójának márciusban közzétett eredménybeszámolója szerint rekorderedménnyel zárták a múlt évet a gyorsan növekvő digitális üzletágnak és a külföldi érdekeltségek jó eredményeinek köszönhetően, és a munkatársak még külön jutalmat is kaptak. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) eredmény 5,8 százalékkal 628 millió euróra, az árbevétel 3,9 százalékkal 3,3 milliárd euróra nőtt. Az adózott eredmény rendkívüli tételektől megtisztítva 348 millió eurót tett ki tavaly az egy évvel korábbi 342 milliót követően. Tavaly első ízben hozott többet a digitális média a hagyományosnál.

Az Axel Springer a klasszikus lapkiadói tevékenységtől egyre inkább a digitális tartalomszolgáltatás felé fordul. Az online kiadványok tavaly már a kiadó teljes nyereségének 39 százalékát adták, míg a Németországban forgalmazott napilapok – a Bild mellett például a Die Welt és a Berliner Morgenpost – részaránya a nyereségben 41 százalékos volt.

Az arányok eltolódása mellett ugyancsak meghatározó tényező, hogy az online kiadványok közül elsősorban azok hoznak pénzt, amelynek semmi közük az újságíráshoz. Ilyen például a Stepstone.de álláshirdető és az Immonet.de ingatlanhirdető portál – emelte ki a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az Axel Springer a lapkiadói területen erősen törekszik a költségcsökkentésre. A kezdő újságírókat már régóta csak határozott, és gyakran igen rövid időre szóló szerződéssel foglalkoztatják, és a Die Welt szerkesztőségében olyan régi, elhasznált bútorok vannak, amilyeneket már diákok lakta albérletekben sem látni – írta a hamburgi hírmagazin.

A Der Spiegel szerint az Axel Springernél elkezdett szigorú takarékoskodás néha egészen furcsa megoldásokat eredményez, a Die Weltnél például egy vezető szerkesztő azt az utasítást adta a munkatársaknak, hogy a szerkesztőségi archívum helyett használják inkább a Google-t, mert az nem kerül pénzbe.

A nyomtatott sajtó piacának visszaesése a Bildnél tervezett megszorításokról beszámoló Der Spiegelt is sújtja. A hetilap eladott példányszáma 2009 óta egymillióról 900 ezerre csökkent. Az 1100 embert foglalkoztató hamburgi kiadónál – amelyhez a hetilap mellet a Spiegel Online hírportál, a Spiegel-TV és a Manager Magazin tartozik – szintén létszám- és költségcsökkentést terveznek. Ove Saffe, a kiadó ügyvezetője a Horizont című, marketinggel és médiával foglalkozó szaklapnak tavaly novemberben azt mondta, hogy egy év múlva biztosan kevesebben dolgoznak majd a cégnél. Egyelőre annyi tudható, hogy a Spiegel-TV-nél megszüntetnek 40 állást, és várható, hogy fizetős rendszert vezetnek be a Spiegel Online-on, amely a Bild online kiadása után a legolvasottabb német hírportál.

Tavaly a német sajtó több jelentős szereplőjét elsodorta a médiapiaci válság. Csődbe jutott a dapd hírügynökség, megszűnt a Financial Times Deutschland című üzleti lap, és csődvédelmet kért a Frankfurter Rundschau című napilap, amelyet végül ugyan átvett vetélytársa, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, de a több száz fős szerkesztőségből csak alig 30 újságírót tartott meg.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az amerikai elnök kegyelemben részesített két pulykát a hálaadás ünnepe előtt
Washington - Donald Trump amerikai elnök kedden a hálaadás ünnepe előtti hagyomány jegyében kegyelemben [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Hasogdzsi-ügy – Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést a szaúdi trónörökös ellen
Washington - Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ellen a [...] tovább »
Megnyílt a Szlovén Könyvvásár, amelynek idén Magyarország a díszvendége
Zágráb/Ljubljana - Magyarország a díszvendége a kedden kezdődött 34. Szlovén Könyvvásárnak, amelyen száznál [...] tovább »
Hétfőn landol a Marson az InSight robotgeológus űrszonda
Cape Canaveral - November 26-án közép-európai idő szerint 21 óra körül landol a Marson az InSight űrszonda, az [...] tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása