Frissítve:

A román parlament megválasztotta a közszolgálati televízió ideiglenes vezetőjét

Bukarest, 2013. december 20., péntek (MTI) – A román parlament megválasztotta a közszolgálati televízió (TVR) ideiglenes elnök-vezérigazgatói tisztségébe a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt Stelian Tanase politológus-publicistát pénteken.

hiba beküldése

A román koalíciós pártok között feszültséget okozott, hogy kedden a szociáldemokrata képviselők távolmaradása miatt nem kapta meg a kinevezéséhez szükséges minősített többséget a bukaresti parlamentben Rares Bogdan televíziós újságíró, a PNL korábbi jelöltje.

Miután a szociáldemokraták által kifogásolt Bogdan visszalépett, és a liberálisok Tanaset jelölték, a szociáldemokraták is mozgósították képviselőiket a pénteki szavazáshoz, hogy a koalíció működőképességét bizonyítsák.

Tanase a szükséges 291 helyett 405 támogató voksot kapott. A szavazáson a jobbközép ellenzéki Demokrata Liberális Párt nem vett részt.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói támogatták a jelöltet. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a parlamenti szavazás előtt úgy nyilatkozott, hogy Tanase elfogadható jelölt. Hozzátette: a sajtóban megjelent híresztelések ellenére, az RMDSZ sem a Szociáldemokrata Párttal (PSD), sem a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) nem tárgyalt az aktuális parlamenti többség összetételének megváltoztatásáról.

A koalíciós feszültségek közepette az egyik román hírportál a héten azt írta: a szociáldemokraták megkeresték az RMDSZ-t, hogy felmérjék egy új – a liberálisok nélküli – kormánytöbbség kialakításának lehetőségét, de ezt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek cáfolta.

A TVR korábbi elnök-vezérigazgatója, Claudiu Saftoiu múlt kedden mondott le, a televízió igazgatótanácsát pedig a parlament leváltotta. Ilyen körülmények között Stelian Tanase egyelőre ideiglenes megbízatással, fél éves mandátummal került a TVR élére: addig a bukaresti parlamentnek meg kell választania a TVR új igazgatótanácsát és ez a testület jelöli majd ki saját soraiból a közszolgálati televízió új elnök-vezérigazgatóját.

Tavaly nyár óta a súlyos anyagi gondokkal küzdő TVR-ben 30 százalékos leépítést hajtottak végre: 980 embert bocsátottak el a köztévétől, amelynek így 2340 alkalmazottja maradt.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés – 2018. december 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Magyarország Georgiával
Tbiliszi - Igazságügyi együttműködési megállapodást írt alá Trócsányi László igazságügyi miniszter és [...] tovább »
Az állományszárítás megszűnését okozhatja
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Elutasította a tirám és dikvát hatóanyagok megújítását az Európai [...] tovább »
IHS – Amerikai több kőolajat exportál 2020 végére Oroszországnál
Moszkva - Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország. tovább »
Ariana Grande különleges koncertet ad jövőre Manchesterben
London - Jövő nyári turnéján Manchestert is útba ejti Ariana Grande, hogy különleges koncerttel üdvözölje [...] tovább »
Brexit – Egyre indulatosabbak a viták az újabb népszavazásról
London - Egyre indulatosabb viták dúlnak a brit belpolitikában az EU-tagságról szóló esetleges újabb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hosszú Katinka az év legjobbja a FINA-nál
Hangcsou - Hosszú Katinka lett az év női úszója a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetségnél (FINA). tovább »
Végig hitte, hogy jók lesznek
Debrecen - Kovács Annáék megmutatták, hogy senki nem veheti félvállról a magyar együttest. tovább »
A magyar férfi vízilabda-válogatott az év csapata a FINA-nál
Hangcsou - A magyar férfi vízilabda-válogatott lett az év csapata a vizes sportokat tömörítő nemzetközi [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Hollandia nyerte a bronzérmet
Budapest/Párizs - A holland női kézilabda-válogatott nyerte a franciaországi Európa-bajnokság bronzérmét, [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Nyert a Békéscsaba
Budapest - A Békéscsaba hazai pályán két góllal legyőzte a Budaörsöt a labdarúgó Merkantil Bank Liga 21. [...] tovább »
Női vízilabda Magyar Kupa – Simán nyerte a döntőt az UVSE
Budapest - Az UVSE csapata nyerte a női vízilabda Magyar Kupát, miután a sorozat vasárnapi döntőjében ötgólos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása