Frissítve:

A Rákóczi Szövetség ismét megrendezi a felvidéki séták programját a hétvégén

Budapest, 2014. november 7., péntek (MTI) – Mától ismét megrendezi a Rákóczi Szövetség a felvidéki séták programját, amelyen száz magyarországi és felvidéki iskolás kirándulhat közösen.

A Rákóczi Szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 16. alkalommal hirdették meg 2014 őszén középiskolai ifjúsági szervezeteik számára a felvidéki séták elnevezésű programot, amelynek célja a felvidéki városok, magyar vonatkozású kulturális és történelmi emlékhelyek felkeresése és megismertetése. A szövetség fontosnak tartja, hogy a Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek diákjai megismerjék egymást, és egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el közösen.

A szervezet emlékeztet arra, hogy a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjai keretében az idén már több mint tízezer középiskolás diák utazhatott egy másik Kárpát-medencei országba.

-MTI-

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Veronai baleset – Honvédkórház: égési sérülésekkel érkezett az első két sérült
Budapest - Másod- és harmadfokú égési sérülésekkel érkezett vasárnap délután a budapesti Honvédkórházba a [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Átadták a közművelődési intézmények és könyvtárak díjait a Vigadóban
Budapest - Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a Balassa Péter-, a Csokonai Vitéz Mihály-, a [...] tovább »
Videó: Kócsagok és gémek Miskolcon
Miskolc - Városi környezetben csak ritkán látott madarak keltenek feltűnést Miskolc belvárosában. Vadkacsák, [...] tovább »
Veronai baleset – Megérkezett az első két súlyos sérült Budapestre
Budapest - Mentőhelikopterrel érkezett meg vasárnap délután a budapesti Honvédkórházhoz a péntek éjjeli [...] tovább »
Hideg idő – A jövő héten kissé mérséklődik a hideg
Budapest - A következő napokban is többfelé ködös lesz az idő, ezeken a helyeken ónos szitálás is lehet. A [...] tovább »
Influenza – ÁNTSZ: országosan több mint ötven egészségügyi intézményben tilos a látogatás
Budapest - Az influenzajárvány miatt az országban több mint ötven egészségügyi és ápolási intézményben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza – Már nincs is olyan messze Békéscsaba
Nyíregyháza - A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata a soros évadban harmadszor ütközött meg a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Sima hazai győzelem Körmenden
Budapest - Az első negyedben még visszafogottan játszott, de végül fölényesen nyert a Körmend a vendég Szedeák [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Kiesett az Európa-bajnok német válogatott
Párizs - Nem jutott be negyeddöntőbe a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon a német válogatott. tovább »
Női röplabda Magyar Kupa – Simán döntős a Vasas
Budapest - Az idegenbeli 3-1-es sikere után a Vasas vasárnap három szettben győzte le a vendég Jászberényt a női [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Zalaegerszegen nyert a Győr
Budapest - A ZTE kikapott a vendég Győrtől a női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Nagy László: ezúttal sem egy fecske csinált nyarat
Albertville - Nagy László csapatkapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott nem csak az ő visszatérése [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása