Frissítve:

A radikálisok szerint Seselj legyőzte a CIA-t

Vojiszlav Seselj közel egy hónapig tartó éhségsztrájkjával bebizonyította, hogy le lehet győzni a CIA-t – jelentette ki szombaton a Szerb Radikális Párt egyik magas rangú politikusa. A szerbiai radikálisoknak ugyanis meggyőződésük, hogy Seseljt a CIA parancsára szabályosan kivégzik Hágában, azzal hogy nem teljesítik követeléseit.
Seselj az ellen tiltakozott, hogy nem láthatja el saját maga a védelmét a délszláv háborúk idején elkövetett etnikai tisztogatásokkal kapcsolatban

Pop-Lazics külön köszönetét fejezte ki Vladimir Putyin orosz elnöknek és az orosz külügynek, akik szerinte kulcsszerepet játszottak abban, hogy a CIA elálljon sötét szándékától, ami Seselj meggyilkolását és a pártja feletti ellenőrzést jelentette volna, amivel mindörökre megszállta volna Szerbiát.

A politikus elmondta, hogy Seselj éhségsztrájkja során 25 kilót fogyott, ezért két hónapra lesz szüksége a felépüléshez, majd legalább egy hónap, hogy felkészüljön a tárgyalásra.

Seselj pénteken délután döntött úgy, hogy megszakítja éhségsztrájkját, miután a hágai bíróság elfogadta panaszát és jóváhagyta, hogy önmagát védje az ellene folyó perben. A törvényszék ehhez azért ragaszkodott, nehogy a nacionalista politikus ugyanazt a taktikát folytathassa, amit Szlobodan Milosevics és ezzel a végtelenségig elnyújtsa az eljárást, miközben saját maga védelmét mások elleni támadásra használja ki.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – A lengyelek nyerték az Elnök Kupát
Lipcse - Lengyelország válogatottja nyerte az Elnök Kupát, a németországi női kézilabda-világbajnokság [...] tovább »
Háromezer kilométert futott a Duna torkolatáig Hidvégi-Üstös Pál
Budapest - Háromezer kilométer lefutása után érkezett meg a Duna Fekete-tengeri torkolatához Hidvégi-Üstös Pál [...] tovább »
KBSC: Ellentétes félidők után büntető döntött
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II. 21. fordulójában a fővárosban lépett pályára a Kazincbarcikai SC vasárnap. tovább »
Vegyész RC: Az egymás közöttiben több a minőség
Kazincbarcika - Hazai pályán játszott vasárnap a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben. tovább »
DVTK vs. DVSC – Száz hónap és négy meccs végére pont(ok)
Mezőkövesd, Miskolc - Olyan meccset játszott a DVTK és a DVSC, ami után érdemes a tavaszt várni. tovább »
Eredményes nagyvarsányi szereplés
Nagyvarsány, Nyírbátor - Szép eredményeket értek el a nagyvarsányi úszópalánták a Szabolcs Tour [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása