Frissítve:

A Proton Színház a Szégyennel a Tamperei Színházi Fesztiválon

Budapest/Tampere, 2013. június 29., szombat (MTI) – Meghívták a 45. Tamperei Színházi Fesztiválra a Proton Színház Szégyen című darabját, amelyet Mundruczó Kornél állított színpadra.

hiba beküldése

Mundruczó Kornél film- és színházrendező elmondta az MTI-nek, örül, hogy meghívták a darabot, nem járt még azon a fesztiválon, de Finnországban sem. John Maxwell Coetzee dél-afrikai író regényét, a Szégyent hat évvel ezelőtt olvasta és “régi mániám volt, hogy színpadra állítsam” – jegyezte meg. Végül nemzetközi koprodukcióban készült el a darab, amelyet a Wiener Festwochen drámai programjainak igazgatója, Stefanie Carp ajánlott a tamperei fesztiválnak. Előtte a társulat sikert aratott és díjazták is a Szégyent Rómában, Berlinben, Avignonban, Brüsszelben és Bécsben, de legutóbb Magyarországon, Pécsett a POSZT-on is.

Mundruczó Kornél és a Proton társulata a Szégyennel debütál Miskolc testvértelepülésén, Tamperében, amely Finnország második legnagyobb városa, Helsinkitől 170 kilométerre északra fekszik, két egyeteme van 10 ezer hallgatóval.

Augusztus 8-án, csütörtökön este lesz a bemutató és 9-én, pénteken koradélután egy újabb előadás a fesztiválközpont épületében. Coetzee drámájában 9-en játszanak, Zsótér Sándor a főszereplő, és a műszakiakkal együtt 15-en utaznak a fesztiválra. A finnek a magyarokkal együtt hat színtársulatot hívtak meg a Dél-afrikai Köztársaságból, Olaszországból, Svédországból, Lettországból és Nagy-Britanniából. A rendező úgy véli, a darabválasztással a finnek igazolták a rokonságot a magyarokkal, mert ők is értékelik az abszurdot, a groteszket és a költőiséget.

A Szégyen főhőse egy professzor, aki romantikus irodalmat tanít Cape Townban, Dél-Afrikában, az apartheid utáni korszakban. A szöveg nagyon pontosan mutat rá az európaiaknak azokra a közös félelmeire, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindenkit foglalkoztatnak.

David, a főhős figurájában egy fehér afrikait ismerhet meg a néző, a mindig is kiváltságokat és előjogokat élvező sznob értelmiségi, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját. “A színmű mondanivalója helytől, időtől független, ezért érvényesnek találom bárhol a világon, nemkülönben Európában” – fejtette ki a rendező.

A Tamperei Színházi Fesztiválon nyolc évvel ezelőtt részt vett a Katona József Színház Ledarálnakeltüntem című, Bodó Viktor rendezte előadással, 2001-ben pedig a Krétakör Színház Liliomját láthatta a finn közönség.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában
Budapest - Tíz fiatal népművész, népművelő vehette át a Junior Prima-díjakat népművészet és [...] tovább »
A primák között a Miskolci Nemzeti Színház művészei
Budapest - Junior Prima díjat kapott Simon Zoltán, a Miskolci Nemzeti Színház művésze. tovább »
Családbarát önkormányzat díjakat adtak át az Országházban
Budapest - Akkor családbarát egy település, ha több generáció békés együttélését teszi lehetővé - mondta [...] tovább »
OGY – A perek elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtételről szóló javaslatot nyújtott be a kormány
Budapest - A kormány benyújtotta az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel [...] tovább »
Az ügyészséghez fordul a Fidesz Demeter Márta ügye miatt
Budapest - A Fidesz parlamenti frakciója az ügyészséghez fordul Demeter Márta országgyűlési képviselő ügye miatt. tovább »
Orbán: Magyarország elkötelezett az ASEM keretein belüli együttműködés fejlesztését illetően
Brüsszel - Magyarország a jövőben is elkötelezett az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretein belüli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Cegléden nyert a Budakalász
Budapest - A Budakalász Cegléden győzött a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. tovább »
Férfi röplabda NB I – Újabb vendégsiker
Budapest - A Kecskeméthez hasonlóan a Debrecen is háromszettes győzelmet aratott idegenben a férfi röplabda NB I [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szoros meccsen nyert a Debrecen
Budapest - A házigazda Debrecen egygólos győzelmet aratott az UVSE csapata felett a férfi vízilabda ob I pénteki [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Nehezen nyert az Újpest az újonc ellen
Budapest - Az esélyesebb Újpest nehezen, 5-4-re győzte le az újonc Hokiklub Budapest csapatát a jégkorong Erste [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Otthon nyertek az erdélyi csapatok
Budapest - A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert a jégkorong Erste Liga pénteki fordulójában. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Jól hajrázott a Kecskemét
Budapest - A házigazda Kecskemét jó hajrával győzte le a Pécset a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása