Frissítve:

A PFSZ előrehozott választásokat javasol

A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) előrehozott választások kiírását javasolta szombaton Mahmus Abbász palesztin elnöknek. A hatalmon lévő Hamász az ötletet a demokrácia elleni puccsnak nevezte, amelynek célja, hogy a szervezetet eltüntesse a palesztin politikai életből.

A PFSZ Végrehajtó bizottságának egyik tagja elmondta: azután javasolták az előrehozott választások kiírását, hogy sikertelenül végződtek a Hamásszal folytatott tárgyalások egy nemzeti egységkormány létrehozásáról. A két politikai erő azért próbált megegyezni a közös kormányzásról, hogy teljesítsék a nemzetközi közösség követelményeit, és befejeződjön a Palesztin Hatóság politikai és gazdasági elszigetelése.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok a Hamász márciusi kormányalakítása óta befagyasztotta a palesztinoknak adott segélyek folyósítását. A Palesztin Hatóság azóta folyamatosan pénzügyi gondokkal küzd, ami az ország működését veszélyezteti.

Az előrehozott választások megtartását várhatóan napokon bejelenti Mahmud Abbász elnök a palesztin néphez intézett beszédben. A PFSZ Végrehajtó Bizottságának egyik tagja ugynakkor közölte: az elnök nem írja ki a választásokat, ha a Hamász változtat álláspontján, és hajlandó részt venni a nemzeti egységkormány létrehozásában.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása