Frissítve:

A Pest Megyei Kormányhivatal cáfolja Szabó Tímea (Együtt-PM) állítását

Budapest, 2013. december 20., péntek (MTI) – A Pest Megyei Kormányhivatal cáfolja Szabó Tímeának, az Együtt-PM társelnökének állítását, amely szerint Túri Ibolya, a hivatal igazgatója 2014 májusáig szerződésben állna a Pető Intézettel.

A kormányhivatal pénteken az MTI-nek küldött közleményében valótlannak nevezte az ellenzéki politikus egy csütörtöki sajtótájékoztatóján tett kijelentését. Szabó Tímea a Pető Intézetről azt mondta, hogy az intézmény több vezetője is Fidesz-közeli, és erre példaként Túri Ibolyát említette, aki az intézet főtitkára volt, és – szerinte – 2014 májusáig szerződése van.

A Pest Megyei Kormányhivatal azt közölte: méltatlannak érzik, hogy a kiemelkedő szakmai munkájáért Magyarországon elismert, nemzetközi hírű Pető Intézetet egyes pártok politikai célokra használják fel, és nevére hivatkozva hazugságra épülő kampányt folytatnak.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A felelős állattartást népszerűsíti a Nébih
Budapest - A felelős állattartást népszerűsíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) [...] tovább »
Dulakodás közben meghalt egy férfi egy veszprémi szórakozóhelyen
Veszprém - Dulakodás közben meghalt egy férfi egy veszprémi szórakozóhelyen - közölte a Veszprém Megyei [...] tovább »
KSH: térképes interaktív alkalmazás a legfontosabb mutatók összehasonlítására
Budapest - A legfontosabb statisztikai mutatók területi jellemzőinek összehasonlítását teszi lehetővé a [...] tovább »
ITM: elektromos járművekkel segíti a segélyszervezeteket
Budapest - Négyszázötvenmillió forinttal támogatja több karitatív szervezet elektromosgépjármű-beszerzését [...] tovább »
Idén a SZÉP-kártya és a készpénz mellett döntött a munkavállalók többsége
Budapest - Bár a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemeket, az [...] tovább »
Halálos baleset történt Nagykőrös és Cegléd között
Budapest - Két autó karambolozott a 441-es úton, a balesetben egy ember meghalt - tájékoztatta az Országos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz-vb – Elkészült a selejtező sorsolása
Budapest - Elkészítették a budapesti asztalitenisz-világbajnokság selejtezőinek sorsolását. A tizenhárom magyar [...] tovább »
Immár hagyományosan: Flórián Kupa Encsen
Encs - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség, [...] tovább »
Hetedszer versengtek immár a Tokaji hegyen
Tarcal - Immár hetedik alkalommal rendezték meg Tarcalon a Kőfejtő Cross-versenyt, amely a kerékpáros és a futás [...] tovább »
MKC: Érvényesült a papírforma
Mezőkövesd - Veszprémben szerepelt pénteken a mezőkövesdiek NB I.-es férficsapata. tovább »
„Egy nagyon kemény mérkőzésre számítok”
Miskolc - A női labdarúgó NB I. 18. fordulójában idegenben lép pályára a DVTK. tovább »
MVLC: Építkeznének a hajrára
Miskolc - Szombaton idegenbeli meccset vív a miskolci élvonalbeli pólóegyüttes. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása