Frissítve:

A Pedagógusok Szakszervezete és a Klik aláírta a kollektív szerződést

Budapest, 2013. november 25., hétfő (MTI) – A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) aláírta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) pénteken a mintegy 123 ezer pedagógust és más foglalkoztatottat, összesen mintegy 150 ezer embert érintő kollektív szerződést – jelentette be az érdekképviselet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Galló Istvánné a szerződésben foglalt kedvező intézkedések között említette, hogy a Klik által foglalkoztatott pedagógusoknak – a kötelező 32 óra kötött munkaidő felett – túlóradíjat fizetnek 2014. január 1-jétől. A reprezentatív szakszervezet vezetője a kollektív szerződés “kemény tárgyalások” utáni aláírását “apró pozitív lépésnek” nevezte.

Közölte azt is, hogy a PSZ szombati kongresszusán egy állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben a tavaszi parlamenti választáson induló pártokkal szembeni elvárásaikat összesítették. Azt írták, a PSZ a pártok oktatási programjainak elemzésekor ezen elvárások teljesülését tartja majd szem előtt. Megjegyezte, hogy a dokumentumban megfogalmazottak erős kritikái a mostani rendszernek.

Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: egy párt nagyságát nem a választáson megszerzett szavazatok száma mutatja, hanem az, hogy kész-e, és képes-e együttműködésre a parlamenti ellenzékkel minden olyan kérdésben, amelynek hatása nem a négyéves ciklusra korlátozódik.

Azt hangoztatta, senki nem sajátíthatja ki az oktatást csak azért, mert megnyerte a választásokat. A PSZ elnöke ugyanakkor azt is mondta, sajnálatosnak tartaná, ha a választásokhoz közeledve a közoktatás ismét a pártcsatározások terepévé válna.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a PSZ nem készül sztrájkra.

A sajtótájékoztatón Galló Istvánnét többen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnökének szombati bejelentésével kapcsolatban is kérdezték. Mendrey László akkor azt mondta, a PDSZ sztrájkot szervezhet jövőre, megfelelő támogatottság esetén.

Galló Istvánné közölte, a PDSZ nem kereste meg őket, és azt sem tudják, milyen célért hirdetnének sztrájkot. “Ebben a pillanatban nem tudjuk, miért kellene sztrájkolni” – fűzte hozzá.

Azt mondta, a PSZ úgy értékelte, hogy a kormány betartotta a három pedagógus-szakszervezet alkotta sztrájkbizottsággal január végén kötött megállapodásban foglaltakat. Jelezte: a kongresszus meghallgatta a kormány és a sztrájkbizottság január 22-i megállapodásának teljesüléséről szóló beszámolót, és azt egyhangúlag elfogadta.

Az új kollektív szerződés fontosabb részleteit ismertetve Galló Istvánné elmondta, januártól a kötött munkaidőn felüli munkáért díjazás jár, és a helyettesítést is kifizetik majd a munkavállalóknak. Utalt arra, hogy az eredeti elképzelések szerint ezekért nem fizetett volna a munkáltató, a Klik.

Hozzátette: ennek tudatában az intézményvezetőknek nem is lesz érdekük, hogy a pedagógusokat a 32 órán túl bent tartsák az iskolában, mert azt az időt túlórában ki kellene fizetni nekik.

Kérdésre arról is beszélt, hogy a 32 óra kötött időt a pedagógusnak nem kell feltétlenül bent tölteniük az iskola tanári szobájában, így például a dolgozatokat otthon is kijavíthatják.

Az új kollektív szerződés kiterjed majd a jóléti juttatásokra, és a dokumentumban a szakszervezeti vezetők munkaidejét is rendezték – ismertette. A cafeteria-juttatásokról szólva azt mondta, arról a Klik költségvetésének elfogadása után kezdődnek majd meg a tárgyalások. Jelezte, hogy az “milliárdos tétel” lesz a jövő évi költségvetésben.

Kitért arra is, az új kollektív szerződés január 1-jétől lép hatályba, így addig a jelenlegi kollektív szerződések érvényesek.

Szeretnék elérni – mondta -, hogy az önkormányzati fenntartású intézményeknél dolgozó kollégákkal is a Klikkel kötötthöz hasonló kollektív szerződéseket kössenek.

Arra a kérdésre, hogy az új kollektív szerződés aláírásával minden konfliktus megszűnt-e, azt mondta, a szerződést kedvezőnek értékelik, ugyanakkor azt továbbra is fenntartják, hogy a közoktatás átalakítása, az intézmények állami fenntartásba vétele, a Klik működése komoly problémákat vet fel, és igazságtalannak tartják a bérrendszert is.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Szakmai javaslatokat nyújtott át a TÖOSZ a kormánynak a Magyar falu programról
Budapest - A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) Modern falvak munkacsoportja által a Magyar [...] tovább »
Magyarok Kijevben címmel ismeretterjesztő könyv jelent meg
Kijev - Megjelent Magyar Árpád István Magyarok Kijevben - Fejezetek a magyar-ukrán kapcsolatok történetéből a [...] tovább »
Szupravezetőt fejleszt a Roszatom a CERN kutatóintézet számára
Budapest - Az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tervezett új részecskegyorsító projektje számára [...] tovább »
Halálos közlekedési baleset történt Somogyban
Kaposvár - Meghalt egy férfi, amikor teherautó személygépkocsival ütközött a 61-es úton Taszár és Baté [...] tovább »
Tuti tippek egy harvardostól a sikeres tanuláshoz!
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - „Leülök pár órára tanulni” – gondoljuk magunkban, ám lelkünk mélyén [...] tovább »
Magyarország önálló standon vesz részt a párizsi szakmai turisztikai vásáron
Párizs - A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szervezésében Magyarország idén is önálló standon, hat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Visegrád Kupa – Simán kikapott otthon az Újpest
Budapest - A saját közönsége előtt játszó Újpest ötgólos vereséget szenvedett az Érsekújvár [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott a címvédőtől a MAC
Budapest/Besztercebánya - A MAC Újbuda 2-0-ra kikapott a saját közönsége előtt játszó, címvédő Banská [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nyolc góllal nyert a Veszprém
Budapest/Veszprém - A Veszprém hazai pályán nyolc góllal legyőzte a Balatonfüred együttesét a férfi kézilabda [...] tovább »
Sakkolimpia – A férfiak nem bírtak Albániával, a nők nyertek
Budapest/Batumi - A magyar férfi csapat 2-2-es döntetlent ért el Albánia ellen, míg a nők 2,5-1,5-re verték a [...] tovább »
Senki sem távozott üres kézzel Nyírbátorból
Nyírbátor - Arany-, ezüst- és bronz­érmet is nyertek a megyénkbeli tehetségek. tovább »
A magyar futsalválogatott legyőzte a szlovákokat
Budapest, Nymburk - A magyar futsalválogatott 4-3-ra legyőzte a szlovák együttest a csehországi Nymburkban zajló [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása