Frissítve:

A német Zöldek vezetői elutasítják a koalíciót a konzervatívokkal

Berlin, 2013. április 26., péntek (MTI) – A konzervatívokkal kötendő koalíció gondolatát is elutasították a német Zöldek választási kampányát vezető politikusok pénteken az ellenzéki párt berlini kongresszusán.

hiba beküldése

A vasárnapig tartó kongresszuson a küldöttek várhatóan erőteljesen baloldali karakterű programot fogadnak el, és kiállnak amellett, hogy a párt a szociáldemokratákkal (SPD) kíván kormányozni a választás után.
Noha a Zöldeket az SPD természetes szövetségeseként tartják számon, az utóbbi hónapokban számos eszmefuttatás jelent meg arról, hogy a több mint 30 éve “protestpártként” indult formáció a beérkezett városi polgárság pártja lett, és legalább olyan jól kiegészítenék egymást kormányon a konzervatívokkal, mint a szociáldemokratákkal. A találgatások különösen azután indultak meg, hogy tavaly év végén a Zöldek baloldali szárnyához tartozó Jürgen Trittin mellett meglepetésre Katrin Göring-Eckardt, a német evangélikus egyház zsinatának elnöke nyerte meg a két listavezető helyre kiírt, párton belüli választást.
A spekulációknak további táptalajt ad, hogy a Zöldek a felmérések szerint a szociáldemokratákkal jelenleg nem érnének el többséget. Az uniópártok partnere, a liberális FDP pedig alig éri el a parlamenti bejutási küszöböt, a konzervatív CDU/CSU és a Zöldek együtt viszont stabil parlamenti többségre támaszkodó kormányt alakíthatnának.
A háromnapos kongresszus nyitó napján Jürgen Trittin és Katrin Göring-Eckardt is a jobboldali-liberális koalíciót ostorozta, hitet téve az SPD-vel való összefogás mellett. Trittin elővette a napokban óriási botrányt kavart Uli Hoeness, a Bayern München labdarúgó klub elnökének adócsalási ügyét is – a konzervatívokhoz közel álló bajor sportvezető önfeljelentést tett adóelkerülés miatt -, hangsúlyozva: ez az eset is mutatja, hogy a bajor CSU-val semmi szín alatt nem lehet együttműködni. Göring-Eckardt azt emelte ki beszédében, hogy “Németországot még meg lehet újítani, de a konzervatív-liberális koalíciót már nem”.
A 820 küldött elé terjesztett programtervezet számos adóemelést irányoz elő. Például a személyi jövedelemadó legfelső kulcsát 42 százalékról 49 százalékra kell emelni, és emelni kell az örökösödési adót is, középtávon pedig újra be kell vezetni a vagyonadót. A Zöldek szerint az állami újraelosztás mértékének növelésével az Angela Merkel kormányzása alatt megbillent társadalmi egyensúlyt kell helyreállítani.
A választási kampány közeledtét jelzi, hogy Merkel pénteken egy berlini rendezvényen leszögezte: amíg ő a kancellár, addig nem lesz adóemelés. A keresztény-liberális koalíció nem áll elő új adófajtákkal, mindebben pedig a választás után sem lesz változás, ha a CDU/CSU és az FDP újra felhatalmazást kap a kormányzásra.
A Zöldek 1980-ban alakultak, a Bundestagban 1983 óta rendelkeznek képviselettel. Kormánypártként 1998-ban mutatkoztak be az SPD partnereként. A párt a baloldali-zöld koalíció 2005-ös bukása óta ellenzékben politizál, országos választói támogatottsága jelenleg 15 százalék körül van.



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Dávid a jeges északra menne, szavazz, hogy sikerüljön!
Budapest - Élete egyik legnagyobb kihívására készül a budapesti Varga Dávid, ám, hogy mindez megvalósuljon, [...] tovább »
Paksi bővítés – Roszatom-vezér: 2019-ben vagy 2020-ban indulhat meg a betonozás
Moszkva - A Roszatom arra számít, hogy a Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Közel 20 ezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki Németországból október végéig
Berlin - Csaknem húszezer elutasított menedékkérőt toloncoltak ki október végéig Németországból a Berliner [...] tovább »
Francia zavargások – A franciák továbbra is támogatják a sárgamellényeseket, de megosztottak a tüntetések folytatását illetően
Párizs - Jóllehet a franciák továbbra is támogatják a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető [...] tovább »
Felmérés: az EU szerepe kulcsfontosságú a migrációs és a biztonsági kérdések megoldásában
Brüsszel - A legtöbb európai úgy véli, hogy az Európai Unió (EU) szerepe kulcsfontosságú az előttünk álló [...] tovább »
Szlovénia történetében először került nő a rendőrség élére
Zágráb/Ljubljana - Tatjana Bobnart bízta meg a szlovén kormány kedden az országos rendőr-főkapitányság [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása