Frissítve:

A német szociáldemokraták elfogadták a koalíciós szerződést

Berlin, 2013. december 14., szombat (MTI) – Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) tagsága elfogadta a konzervatívokkal kötendő koalícióról szóló szerződést, ezzel az utolsó akadálya is elhárult annak, hogy Angela Merkelt ismét kancellárrá válasszák.

hiba beküldése

Az SPD pártszavazásának szombaton Berlinben közölt végeredménye szerint a tagság 75,96 százaléka igennel voksolt arra a kérdésre, hogy véglegesítsék-e a koalíciós szerződést.

A szavazáson a csaknem 475 ezer fős tagság 77,86 százaléka vett részt. Az érvényesen szavazók közül 256 643-an voksoltak igennel.

A szerződést valószínűleg hétfőn írja alá a három párt – az SPD, a CDU és bajor testvérpártja, a CSU – elnöke. Angela Merkelt várhatóan kedden választja meg kancellárnak a Bundestag, a törvényhozás alsóháza, és kormányának tagjai még aznap leteszik hivatali esküjüket. Az új német kormány így csaknem három hónappal a szeptember 22-én tartott parlamenti választás után alakulhat meg. Ez lesz a kancellári tisztséget 2005 óta betöltő Angela Merkel harmadik kormánya, és a harmadik nagykoalíció Németországban a második világháború óta.

A három párt megállapodását a miniszteri pozíciók elosztásáról várhatóan még szombaton közlik. A kabinetnek valószínűleg 14 tagja lesz, az SPD 6, a CDU 5, a CSU 3 minisztériumot kaphat. A pártok vasárnap, külön-külön jelentik majd be, hogy kiket küldenek a kormányba. Biztosnak tűnik, hogy a CDU-s Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter marad, a külügyminiszter pedig a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier lesz, aki az előző nagykoalíciós kormányban (2005-2009) is külügyminiszter volt.

A 150 éves SPD-nél először tartottak pártszavazást. A tagok levélben szavazhattak, a szavazólapot és a válaszborítékot december elején kézbesítették. A beérkezett szavazatokat szombat hajnalban kezdték összeszámolni Berlinben 400 önkéntes részvételével. A párt óránként 20 ezer boríték felbontására képes levélbontó gépeket is vásárolt, hogy minél gyorsabban végezzenek a munkával.

A szavazás “a párton belüli demokrácia ünnepe volt”, és megmutatta, hogy az SPD a legnyitottabb, a tagságot a döntésekbe leginkább bevonó párt – emelte ki Sigmar Gabriel, az SPD elnöke az eredményt ismertető berlini tájékoztatón, hozzátéve, hogy az SPD a pártszavazással példát mutatott a német politika többi szereplőjének.

Angela Merkel ügyvezető kancellár, a CDU elnöke gratulált Sigmar Gabrielnek az eredményhez és a nagy részvételi arányhoz – közölte Hermann Gröhe, a CDU főtitkára. “Örülünk, hogy hamarosan elkezdődhet a közös kormányzati munka” – tette hozzá, kiemelve, hogy a koalíciós szerződés “jó alapozást” ad az együttműködéshez, amelynek az a célja, hogy Németország továbbra is sikeres legyen, és a ciklus végén elmondhassák, hogy “a németek jobban élnek, mint négy éve”.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Időjárás-jelentés 2017. november 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Videó: Mi történik a kakiddal egy repülőgépen?
Gondolkodtál már azon, hogy vajon mi történik a végtermékeddel, ha épp a repülőn kell elmenned a vécére? [...] tovább »
Videó: Csak nehezen esett le az eladóknak, hogy a vásárló lányon voltaképp szinte nincs is ruha, csak ráfestették (18+)
A művész, Jen Seidel mintegy három órán keresztül festette a modell, Maria Luciotti testét, hogy "ruhát [...] tovább »
Ukrán válság – Fegyveresek megrohamozták a szakadárok luhanszki “főügyészségét”, a “főügyészt” őrizetbe vették
Kijev - Mintegy kétszáz ismeretlen fegyveres szerdán megszállta az önkényesen kikiáltott, kelet-ukrajnai [...] tovább »
A Szólíts a neveden kapta a legtöbb jelölést a “független Oscarra”
Los Angeles - Luca Guadagnino szicíliai rendező Szólíts a neveden című filmje kapta a legtöbb, hat jelölést a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Két alapemberük nélkül a lengyelek
Budapest - Két alapembere nélkül áll ki a magyarok ellen a lengyel férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki [...] tovább »
Tizennégy ország 230 versenyzője indul a légfegyveres Hungarian Openen
Budapest, Nyíregyháza - Komoly mezőny, 14 ország 230 versenyzője vesz részt szombaton és vasárnap a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása