Frissítve:

A Nébih fokozattan ellenőrzi a gabonák mikotoxin-szennyezettségét

Budapest, 2015. augusztus 6., csütörtök (MTI) – Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság fokozottan ellenőrzi az idei betakarítású gabonaféléknél a mikotoxin-szennyezettséget – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint a Nébih felhívja az élelmiszer- és takarmány-előállítók figyelmét, hogy a termékek biztonságáért elsődlegesen felelős élelmiszerlánc szereplőként, kötelesek hatékony önellenőrzési rendszert működtetni, többek között a mikotoxin-szennyezés megelőzése érdekében is.

A gabonaféléknél az egyik lehetséges élelmiszerlánc-biztonsági kockázatot jelentő szennyezés a – gombák által kiválasztott – mikotoxin, amit néhány fuzárium faj is termel. Fuzáriumfertőzés kisebb-nagyobb mértékben szinte minden évben előfordul.
Az idén először Békés és Csongrád megyékből, majd más területekről is érkeztek őszibúza-táblákon hirtelen fellépő kalászfehéredést jelző bejelentések. A kalászfehéredés mértékének felmérésére elrendelt vizuális szemlék eredményei megnyugtatóak – jegyezte meg a Nébih.

A szemle közel 25000 hektáron zajlott, a kifehéredett kalászok aránya országosan mintegy 3 százalék volt. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a kalászfehéredésért több tényező együttesen felelős: a magas talajvízszint, majd a szárazság- és a hő stressz és az ezekkel párhuzamosan megjelenő fuzáriumfertőzés.

Az élelmiszerlánc-biztonsági felügyeletet ellátó hatóság az 1970-es évek óta végzi az őszibúza-tételek belső fuzáriumfertőzöttségének vizsgálatát. Az idei vizsgálatok még zajlanak, de a 616 minta 90 százalékos feldolgozottsága mellett megállapítható, hogy a belső fuzáriumfertőzöttség – 9,53 százalék – nem tér el az előző években tapasztalt átlagos értékektől – tartalmazza a tájékoztatás.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Miniszterelnökség: Lázár János feljelentést tett a 4-es metró ügyében
Budapest - Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Legfőbb Ügyészségen feljelentést tett az [...] tovább »
Halálos baleset az M5-ösön Újhartyánnál
Budapest, 2017. január 19., csütörtök (MTI) - Kisteherautó rohant bele egy kamionba az M5-ös autópálya 38-as [...] tovább »
Az egész életen át tartó tanulás támogatására írtak ki pályázatokat
Budapest - Összesen 12,75 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat az egész életen át tartó tanulás [...] tovább »
Hideg idő – Két megyére másodfokú, öt megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki
Budapest - Az extrém hideg miatt két megyére másodfokú, öt megyére és Budapestre elsőfokú figyelmeztetést [...] tovább »
Farkasbőrbe bújt bárányhimlő
Budapest, Nyíregyháza - A bárányhimlő nem csak a gyerekekre, a felnőttekre is veszélyes. tovább »
A hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek
Hejce - A tizenegy évvel ezelőtti hejcei légi katasztrófa áldozataira emlékeztek csütörtökön. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2016 – Futsalos, birkózó, szinkronkorcsolyázó, cselgáncsozó, jégkorongozó, labdarúgó
Miskolc - Csütörtökön lezárult a szavazás, kiderült, hogy kik lettek az elmúlt esztendő legnépszerűbb sportolói. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Egyesben egyelőre nincs magyar a 16 között
Budapest - Pergel Szandra és Madarász Dóra is kiesett a főtábla első fordulójában, így egyesben egyelőre nincs [...] tovább »
Nem stadion, hanem sportcentrum épülhet Nyírbátorban
Nyírbátor - Az önkormányzat továbbra is tárgyal a befektetőkkel azért, hogy megépülhessen a lakópark. tovább »
Férfi kézilabda-vb – Oroszország legyőzte Brazíliát
Nantes/Metz - Az orosz válogatott csütörtökön négy góllal legyőzte a brazil csapatot a franciaországi férfi [...] tovább »
Vendée Globe – Új csúccsal nyert Le Cléach
Les Sables-d,Olonne - Armel Le Cléach új csúccsal győzött a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen: [...] tovább »
Fülöp István a DVTK játékosa
Miskolc - Egy kiváló rúgótechnikával megáldott 26 éves romániai magyar támadó középpályás játékjogát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása