Frissítve:

A nápolyi társadalmat mutatja be a Szent Péter téri betlehem

Vatikánváros, 2013. december 23., hétfő (MTI) – Bemutatta Crescenzio Sepe, Nápoly érseke Ferenc pápának hétfőn a Szent Péter tér közepén állított betlehemet, melyet december 24-én délután avatnak fel, és a nápolyi társadalmat mutatja be.

hiba beküldése

Ferenc 1223 – Ferenc 2013 címet kapta az idei vatikáni betlehem.

Assisi Szent Ferenc 1223-ban állította az első betlehemet Umbriában, melynek hagyománya később egész Itáliában elterjedt. Az idén megválasztott egyházfő pedig az Olaszország védőszentjének és a szegények oltalmazójának tartott Szent Ferencről vette a nevét.

A Szent Péter téren emelt épületnagyságú betlehem az idén a nápolyi egyházmegye ajándéka. Crescenzio Sepe érsek és Stefano Caldoro Campania tartományi testületének elnöke a Ferenc pápával tartott találkozót követően az újságíróknak is bemutatta a betlehemet, melyet a rómaiak és a turisták keddtől láthatnak.

A teljesen körbe járható, minden oldalán nyitott betlehemi jelenet tipikus dél-olasz vidéki környezetet, campaniai tájat idéz – mondta el Sepe bíboros. Összesen tizenhat darab, két méter magas, festett terracotta szobor eleveníti fel a gyermek Jézus születését. A szobrok szeme kristályból van. Ruháik az 1700-as nápolyi viseletből valók. Ilyen betlehemeket állítottak a 18. században a nápolyi templomokban.

A szent család mellett a bábok a pásztorokat, a három napkeleti bölcset, nápolyi nemeseket és koldusokat, időseket és gyerekeket ábrázolnak. Az egykori és a mai nápolyi társadalom tükrei – hangsúlyozta a város érseke.

A betlehemet a délolasz város egyik legismertebb kézműves mestere Antonio Cantone készítette. Az alakok elrendezésében a nápolyi bábművészet szakértője Antonio di Tuoro segített.

A betlehemet december elejétől építő munkásoknak Ferenc pápa karácsonyi kalácsot küldött a Vatikánból- írta az Il Messaggero római napilap.

A gyermek Jézus szobrát december 24. késő este helyezik el a jászolban.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hetven országból vesznek részt a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban
Budapest - Mintegy hetven ország diákjai vesznek rész a 2013-ban elindított Stipendium Hungaricum kiválósági [...] tovább »
Börtönre ítélték Hongkongban a 2014-es demokráciapárti tüntetések szervezőit
Peking - Letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán egy hongkongi bíróság a 2014-es demokráciapárti [...] tovább »
Ukrán elnökválasztás – A Kreml nem kíván kapcsolatba lépni Kijevvel Zelenszkij beiktatása előtt
Moszkva - A választások hivatalos végeredményéig és az új ukrán elnök beiktatásáig a Kreml nem kíván [...] tovább »
Notre Dame – Megkezdték a leégett tető helyének lefedését
Párizs - Megkezdték a párizsi Notre-Dame-székesegyház egy héttel ezelőtt leégett tetejének helyén keletkezett [...] tovább »
Vízre bocsátották az első, nukleáris drónok hordozására kialakított orosz tengeralattjárót
Moszkva - Vízre bocsátották a Poszejdon (Poszeidón) típusú nukleáris hadászati drónok hordozására [...] tovább »
Merényletek Srí Lankán – Szakértők: érthetetlen, miért nem reagált a Srí Lanka-i titkosszolgálat
Budapest - Szakértők szerint érthetetlen, hogy a Srí Lanka-i titkosszolgálat miért nem reagált az amerikai és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
360 fokos videó: Acélcsapat odacsap Miskolcon
Miskolc - A szezonnyitó után a Hírek360 ellátogatott Miskolc amerikaifutball-csapata edzésére. tovább »
Kisvárda Master Good SE – A legjobbaktól vettek leckét
Kisvárda - Fárasztó utazás után léptek pályára Siófokon, Győrben rengeteg helyzetet hagytak ki. tovább »
Szicíliában is megtanulták az OFS nevét
Debrecen - A debreceni gárda sikerével zárult a nagyszabású nemzetközi utánpótlás erőpróba Olaszországban. tovább »
Asztalitenisz-vb – A címvédő elbúcsúztatta a Szudi, Pergel vegyes párost
Budapest - A nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Szudi Ádám, Pergel Szandra vegyes páros számára a [...] tovább »
Túl nagy falat volt a namíbiai
Nyíregyháza - Kovács Zoltán vereséget szenvedett a szabadtéren felállított szorítóban. tovább »
Szpari – Két pontot Tiszakécskén hagytak
Nyíregyháza - Vasárnap délután háromtól fogadja a Balmazújvárost a Szpari. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása