Frissítve:

A Muzsikás együttes adventi koncertje a brüsszeli Balassi Intézetben

Brüsszel, 2013. december 6., péntek (MTI) – Az idén negyven éves Muzsikás együttes adott adventi koncertet péntek este a brüsszeli Balassi Intézetben.

Magyarország legjelentősebb népzenei együttese nemzetközi hírű, Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Magyar Örökség-díjas formáció, amely 2008-ban megkapta a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerést, a World Music Expo nagydíját.

A Balassi Intézet által kiadott, a rendezvényt előzetesen népszerűsítő tájékoztató kitért arra: a Muzsikás együttes sokoldalúságára jellemző, hogy otthonosan mozog mind a folk, népzenei és világzenei fesztiválokon, mind a komolyzenei, alternatív zenei, dzsessz, kelta vagy zsidó zenei rendezvényeken.

Brüsszeli adventi koncertjük, amely egyben az utolsó kiemelt programja volt idén a helyi Balassi Intézetnek, az elmúlt évtizedek során megalkotott, gazdag zenei repertoárjukból nyújtott válogatást.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Zene kategóriából
Videó: Megőrül az internet a slágerekre táncoló Pennywise-tól
Stephen King Az című regényéből készült film tarolt a mozikban, most pedig Pennywise, a gyerekevő bohóc az [...] tovább »
Megtámadták a Pet Shop Boys tagját Rio de Janeiróban
Rio de Janeiro - Megtámadták a Pet Shop Boys egyik zenészét és stábja egyik tagját Rio de Janeiróban, a [...] tovább »
Keleti varázs, igazi klasszikusokkal
Debrecen - Kétpólusú, homlokegyenest eltérő hangulatokból építkező koncertet ad a Kodály Filharmonikusok [...] tovább »
Pálinkamanufaktúrák randevúja a Nagyerdőn
Debrecen - Mától elérkeztek a nemes nedűk szerelmeseinek napjai. tovább »
Fotók: 20 éve bővülő hangszergyűjteményt csodálhatunk meg a Vojtinában
Debrecen - Arany Zoltán muzsikus, zeneszerző, a Vojtina művészének hangszergyűjteményéből nyílt kiállítás [...] tovább »
Órákon át szól a rock
Debrecen - Kori és Günter idén ötvenévesek lesznek, de a lendületük sokáig kitart még. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A csapatomnak meg üzenem, hogy idegenben is így kellene játszani”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában hat találkozót rendeztek meg szombaton. tovább »
“Végre a jobbik arcunkat mutattuk”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei! tovább »
„Hihetetlennek tűnő sakk-matt helyzetek sokaságát hagytuk ki”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában megyei meccset is játszottak szombaton. tovább »
“Úgy hiányzott már ez a győzelem, mint éhes tyúknak a kendermag”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a Megye II északi bajnokságának szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
“Megérdemelten szereztük meg a 3 pontot”
Hajdú-Bihar - Íme a megyei első osztály szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása