Frissítve:

A múlt évihez hasonló forgalomra számítanak az édesiparban

Budapest, 2014. december 3., szerda (MTI) – A magyar édességpiac forgalma tavaly kicsit több mint 180 milliárd forint volt, ehhez hasonló összegre számítanak az idén is az iparági szereplők – közölte Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke az MTI megkeresésére.

hiba beküldése

Hozzátette: bizonyos szegmensekben, mint például a praliné és a táblás csokoládék esetében jelentős – mintegy 10, illetve 7 százalékos – növekedést tapasztaltak.
Emlékeztetett: a válság idején, tetézve a népegészségügyi termékadó (NETA) hatásával, a desszertpiac összeomlott.

Kifejtette, a most tapasztalható növekedés részben azzal magyarázható, hogy a fogyasztók kezdenek visszatérni régebbi vásárlási szokásaikhoz. Emellett a piackutatók általános – nemcsak az édességpiacra vonatkozó – fogyasztásnövekedést állapítottak meg a kiskereskedelemben.

Érdekesség – emelte ki az elnök -, hogy a magyar táblás csokoládé piac a válság és NETA ellenére is stabil maradt. Sőt, a több mint 11 ezer tonnás piac még nőtt is az elmúlt évek során. Ezen belül külön pozitív, hogy az étcsokoládét fogyasztók köre bővül leginkább. Így ma már mintegy 2400 tonnás mennyiséget tesznek ki az antioxidánsokban gazdag keserű csokik. Ez már 20 százalékos piacrész a korábbi néhány év 15 százalékos értékével szemben.

A karácsonyi forgalom a Nielsen piackutató cég adatai szerint tavaly rekordot döntött az élelmiszer-kiskereskedelemben: minden addiginál többet, mintegy 2,7 milliárd forintot költöttek az emberek 650 tonna édes ajándékra.

Értékben 10, mennyiségben 1 százalékkal nőttek az eladások tavaly 2012-höz képest. Ez azt mutatja, hogy a vásárlók a mennyiség helyett a minőséget helyezik előtérbe – húzta alá Sánta Sándor.

A tendencia összhangban van a szövetség egyik fő törekvésével is, amely szerint 10 éve harcot hirdetett – a nemes beltartalmi értékekben szűkölködő – bevonómasszás figurák ellen. Eredmény, hogy míg 2006-ban az ünnepi figurák közel fele még bevonómasszából készült, mára a valódi csokoládé gyakorlatilag kiszorította azt. A figurák több mint 90 százaléka valódi csokoládéból készül.

Azt, hogy az év végi forgalomból mennyi jut a Mikulásra és mennyi a karácsonyra, a szakemberek nem mérik, ezért erre nincs külön adat. A Nielsen adataiból az tudható, hogy tavaly – s ez már évek óta így van – a legnagyobb sláger a csokoládé Mikulás figura volt, amire mintegy 1,7 milliárd forintot adtak ki a fogyasztók az év utolsó két hónapjában, 18 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Az adatokból úgy tűnik, hogy – bár változatlanul őrzi sokéves második helyét – csökkent a hagyományos ajándékcsomag eladása. A tavalyi csaknem 320 millió forintos forgalma 11 százalékkal volt kisebb, mint az azt megelőző év november-decembere során.

A sorrendben utána az adventi “kalendárium” következik, közel 200 milliós forgalommal, majd az olyan ajándékcsomag, amely játékot is tartalmaz – valamivel 100 millió forint felett.
Kiemelkedő mértékben, 46 százalékkal emelkedett viszont a kiskereskedelmi eladás az ehető, édes karácsonyfadíszekből – kerekítve 100 millió forintra a Nielsen felmérése szerint.
Sánta Sándor elmondta, az emberek legszívesebben a nagy üzletekben, hipermarketekben, nagydiszkontokban szerzik be az ünnepi finomságokat, főként az árakciók és a tetszetős kiszerelés miatt.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Győrffy Balázs: unión kívüli import élelmiszerek beáramlását hozhatja az agrártámogatások csökkentése
Sárbogárd - Amennyiben az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) forrásai csökkennek, az meg fog mutatkozni az [...] tovább »
Varga Mihály: Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot
Budapest - A következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is [...] tovább »
Debreceni siker az agrár OTDK-n
Debrecen - A Debreceni Egyetem hallgatói nyerték a legtöbb díjat a 34. Országos Tudományos Diákköri Konferencia [...] tovább »
Gyors megtérülést eredményezett Debrecen topkategóriás irodaháza
Debrecen - Igazolta a hozzá fűzött reményeket a régió egyetlen „A+” kategóriás irodaház-fejlesztése, a [...] tovább »
Helyettes államtitkár: az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van
Debrecen - Az agrárium kulcsa az ifjúság kezében van - mondta az Agrárminisztérium agrárszakképzésért felelős [...] tovább »
Moszkva leállítja az energiahordozók exportját Ukrajnába
Moszkva - Oroszország június elsejétől leállítja és külön engedélyhez köti a szén, a kőolaj, az olajipari [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magabiztosan nyert a Renegades
Miskolc - Lejátszotta második meccsét is az idei, 2019-es bajnokságban a har­mad­osztályban, a divízió II-ben [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Körmendi siker a felsőházban
Budapest - Az alapszakaszgyőztes Körmend hazai pályán legyőzte a Pécsi VSK-t csütörtökön a férfi kosárlabda [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Sopron az elődöntőben
Budapest - A címvédő Sopron Basket magabiztos győzelemmel kezdte meg a női kosárlabda NB I elődöntőjét, [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nyert a Siófok
Budapest/Siófok - A Siófok győzött otthon a női kézilabda NB I-ben, miután a második félidőben a maga javára [...] tovább »
Miskolci erszénylabda: nem kamu, kama
Miskolc - Az egyedülálló játék, amit Miskolcon sporttá fejlesztenek. tovább »
Gratulált a sportszerű ellenfélnek
Alsóvadász - Az alsóvadásziak futballistája, Kiss József öt gólt ért el a legutóbbi bajnokin. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása