Frissítve:

A monetáris tanács várhatóan tovább csökkenti az alapkamatot

Budapest, 2014. január 19., vasárnap (MTI) – Piaci elemzők várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden tovább csökkenti, újabb történelmi mélypontra mérsékeli az alapkamatot.

hiba beküldése

A Reuters által megkérdezett elemzők mindegyike azzal számol, hogy a monetáris tanács folytatja a kamatcsökkentést a jövő keddi ülésén, a döntő többség szerint 10 bázispontos lesz a kamatvágás.

A felmérésbe bevont 20 elemző közül 16 szerint a kamat 10 bázisponttal 2,9 százalékra csökken a jelenlegi 3,0 százalékról. Négy szakértő ennél nagyobb, 20 bázispontos kamatcsökkentésre számít.

A monetáris tanács legutóbbi kamatdöntő, december 17-i ülésén csökkentette 3,20 százalékról 20 bázisponttal 3,00 százalékra az alapkamatot. A tagok közül Cinkotai János és Pleschinger Gyula 10 bázispontos, Matolcsy György, Balog Ádám, Bártfai-Mager Andrea, Gerhardt Ferenc, Kandrács Csaba, Kocziszky György és Windisch László 20 bázispontos csökkentésre voksolt. A testület akkor úgy látta: az ország kockázati megítélésének alakulását és a gazdasági növekedés javulását is figyelembe véve sor kerülhet még kamatcsökkentésre, azonban indokolttá válhat a csökkentés ütemének mérséklése.

A jegybanki alapkamat szintje kevesebb mint a felére csökkent azóta, hogy 2012 augusztusában enyhítési ciklusba kezdett a jegybank, akkor 7 százalékról indult a kamatcsökkentés. A megkérdezettek szerint az MNB az áprilisban vagy májusban tartandó parlamenti választásokig folyamatosan csökkenti az alapkamatot.

A megkérdezett budapesti elemzők többsége szerint a kamatvágási ciklus mélypontja 2,7 százalék lesz. Egy hónappal korábban 2,8 százalékos kamatcsökkentési végponttal számoltak. Az elemzők valamikor az év végéhez közeledve várnak kamatemelést, amely 2014 végén 3 százalék, 2015 végén 5 százalék lesz előrejelzésük szerint.

Csütörtöki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők úgy vélték: a hazai és a külső kockázati környezet, valamint az inflációs kilátások a piaci várakozásnál nagyobb, további 0,50 százalékpontnyi kamatcsökkentést tesznek lehetővé az MNB monetáris döntéshozó testülete számára, de ezzel közép- és hosszabb távon a jelenleginél valószínűleg gyengébb forintárfolyam is együtt jár majd.

Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerdán Bécsben a Euromoney konferencián egy, a monetáris politikáról szóló panelbeszélgetésen kiemelte: a Fed eszközvásárlási programjának leépítése nem lesz hatással a magyar monetáris politikára, a “tapering” nem hoz magasabb jegybanki alapkamatot, a reálgazdasági folyamatok pedig tartósan alacsony kamatkörnyezetet indokolnak.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Varga Mihály: Wekerle Sándor mélyen elkötelezett volt Magyarország felemelése mellett
Budapest - Wekerle Sándor személyében egy olyan politikusra emlékezünk, aki mélyen elkötelezett volt [...] tovább »
NAV-szóvivő: január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu
Budapest - A gazdálkodó szervezetek január elsejétől kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan [...] tovább »
ITM: a kormány több naperőmű létesítését várja az új támogatási rendszertől
Budapest - Az új támogatási rendszernek köszönhetően a források jobban hasznosulhatnak, és az eddiginél több [...] tovább »
Az MNB adatokat kért be a lakástakarékoktól
Budapest - Az MNB adatokat kért be a piaci szereplőktől a lakástakarék-pénztári törvény módosítása előtti [...] tovább »
Brexit – Brit nagykövet: továbbra is stabil a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok helyzete
Budapest - Nagy-Britannia magyarországi nagykövete szerint továbbra is stabil a szigetországban dolgozó [...] tovább »
BMW-gyár – „Ajándék” kezesség Debrecennek
Debrecen - A város a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miatt kapja. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jogerőre emelkedett Mozgi Milán négyéves eltiltása
Budapest - Csütörtökön jogerőre emelkedett a kajakozó Mozgi Milán négyéves doppingeltiltása. tovább »
Férfi röplabda Challenge Kupa – Aranyjátszmában búcsúzott a Kaposvár
Kaposvár - A Kaposvár férfi röplabdacsapata a hazai pályán aratott 3-1-es győzelmével az aranyjátszmát [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 12. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójának [...] tovább »
Oroszország rendezi a 2022-es férfi röplabda-világbajnokságot
Cancún - A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) mexikói kongresszusán úgy döntött, Oroszország rendezheti a [...] tovább »
Magyar-észt – Dzsudzsák nem került a kezdőbe
Budapest - A karszalagot így az őszi találkozókhoz hasonlóan Szalai Ádám viseli majd. tovább »
Olimpiai bajnok vízilabdázók díszkövet kaptak az Egri Csillagok Sétányán
Eger - Négy egri kötődésű vízilabdázó, Biros Péter, Szécsi Zoltán, Madaras Norbert és a 2004-ben elhunyt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása