Frissítve:

A mellrák nem egyetlen betegség, hanem tizenegy altípusa van

London – A mellráknak tizenegy genetikailag különböző altípusa van és ezek mindegyikének más a lefolyása, valamint a kezelés utáni kiújulásának az esélye – derült ki a Nature című tudományos folyóiratban publikált új tanulmányból.

hiba beküldése

“A mellrák kezelése jelentősen fejlődött az elmúlt években, ám sajnálatos módon a nők egy részénél az emlőrák visszatér, és tovább terjed, gyógyíthatatlanná válva” – mondta Carlos Caldas, a brit rákkutató közhasznú szervezet, a Cancer Research UK cambridge-i intézetének professzora.

Hozzátette: “néhány nőnél ez évekkel később következhet be, ám eddig lehetetlen volt előre pontosan megmondani, hogy kinél áll fenn a kiújulás kockázata, és ki az, aki megnyugodhat”.

A brit szakemberek a kaliforniai Stanford Egyetemen dolgozó kollégáikkal együttműködve tanulmányozták a genetikai eltéréseket csaknem kétezer nő melldaganatában. Az alanyokat húsz éven át nyomon követték, hogy megnézzék, kiújult-e náluk a rák, vagy sem – olvasható a forbes.com. honlapon.

Az adatok alapján kidolgoztak egy módot, amelynek segítségével a jövőben sokkal pontosabban meg lehet majd mondani, hogy mely pácienseknél magas a kockázata a rák későbbi kiújulásának. Az eredmények emellett a rákkezelés új, sokkal személyre szabottabb módjait segítenek felfedezni.

Emlődaganatokból vett minták DNS-elemzésével a kutatócsoport már korábban megállapította, hogy a mellráknak valójában 11 különböző altípusa van.

“Még nagyon messze vagyunk attól, hogy minden nő számára hozzáférhetővé tegyük ezt a részletes molekuláris vizsgálatot, és további kutatásokat kell végeznünk, hogy megértsük, miként tudjuk hozzáigazítani a kezelést a páciens daganatához” – mondta Karen Vousden, a Cancer Research UK vezető kutatója.

A szakemberek jelenleg egy olyan megfizethető vizsgálat kifejlesztésén dolgoznak, amelyet kórházakban lehetne használni.

– MTI –

Címkék: ,


További hírek a Életmód kategóriából
Mátrafüreden megnyílt az ország első lézer labirintusa
Az elmúlt esztendőben a Heves Megye Innovatőre Díjat elnyert High-Tech Sportok Bázisa újabb fejlesztései nem csak [...] tovább »
Ha szól a vészcsengő
Régen úgy hitték, hogy az egészség a betegség ellentéte, ma már tudjuk, hogy ettől jóval többről van szó, [...] tovább »
Dobjuk ki a szemetesünket!
Miskolc - Elhatározás kérdése, hogy tudatos vásárlóvá váljunk és minimalizáljuk a szemetünket. tovább »
A feltételek javításával bővítené a kerékpározást az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
Budapest - A feltételek javítása hozzájárulhat a kerékpározás terjedéséhez, hiszen többen váltanak két [...] tovább »
Az autizmussal élőket és családjaikat segíti a Mosoly koncert
Budapest - Az autizmussal élők és családjaik megsegítésére gyűjtenek idén is a Mosoly koncerten, amelyen Rúzsa [...] tovább »
Életmódváltás: ideje a tettek mezejére lépni
Nyíregyháza - A szemléletváltás és a felvilágosítás nem elég, felelősséget is kell vállalni magunkért. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása