Frissítve:

A mell nem játékszer

Ha férfiakat kérdeznek arról, hogy mit néz meg elsőként egy csinos hölgyön, tuti, hogy dobogós helyen szerepel a mell.

hiba beküldése

Arról megoszlanak a vélemények, hogy nagy legyen vagy kicsi, természetes vagy plasztikázott – de abban viszont valamennyi pasi egyet ért, hogy valódi „emlő funkcióján” túl, fontos szerepe van a partnerkapcsolatban. Ezért hát mi hölgyek mindent megteszünk azért, hogy a dekoltázsunk valóban vonzó legyen a legelésző férfitekintet számára. Bár csak kevés hölgy igazán elégedett vele. Akinek pici cicije van az nagyot szeretne, akinek óriási, az kisebbet és így tovább… De nekik legalább van. És addig jó, amíg csupán esztétikai problémát okoz az elsődleges nemi jelleg – vallják azok a nők, akiknek emlődaganat miatt kellett eltávolítani a melleit. Ők örülnek egy kicsinek is, ha az operáció után szóba jöhet egyáltalán a mellplasztika. A betegség ideje alatt nem elég a fizikai fájdalom, mely az operációt kíséri, az áttét további burjánzásától való félelem, vagy éppen a kemoterápia hatásaként kihullott haj sokkoló látvány, még ott van a tudat: az erősebbik nem számára, megszűnt nőnek lenni az operáció után. Hát ezt a lelki sérülést is ki kell hevernie ebben a „kebel orientált” világban annak, akinél a mellműtétet, nem szépészeti okokból kell elvégezni.

-Sipos Marianna-



További hírek a BOON - Jegyzet kategóriából
Határidő, határhelyzet
Minden bizonnyal sok könyvet írnak majd arról a korról, amelyben most élünk, ám talányos, hogy mennyi lesz [...] tovább »
Lakmározz és raktározz!
Mindent felzabálunk, a megemésztés mégis nehezünkre esik, mindeközben a lassan felemésztő, kiűzhetetlen [...] tovább »
Szabad-e locsolni?
Bevallom, nekem mindig is tetszett a húsvétolás. Gyerekként remek pénzszerzési lehetőség volt, ráadásul nagyon [...] tovább »
Miért kelsz fel reggel?
Talán egy másik kérdéssel kellene kezdeni: Miért fekszel le este az ágyba? Az is lehet, hogy csak úgy bealszol a [...] tovább »
Magasról tesznek rá
– Bár nem ilyen ünnepi programot terveztünk, a hétvégén kivágjuk a társasházunk előtti fenyőfát, mert [...] tovább »
Féltem a falut
Falu vagy város? Nekem egyértelműen falu! Sőt, minél kisebb, annál jobb! Tisztább a levegő, nagy kert, ahonnan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása