Frissítve:

A magyar nyelv napja – Versíró pályázat eredményhirdetése lesz Jászberényben

Szolnok, 2014. november 12., szerda (MTI) – A II. Csillagkürt jászsági versíró pályázat díjkiosztóját és felolvasóestjét tartják csütörtökön, a magyar nyelv napján Jászberényben a városi könyvtárban.

hiba beküldése

A versírásra buzdító kezdeményezést a tavalyi jász világtalálkozó alkalmából hirdették meg először és annak sikere nyomán határozták el, hogy ezentúl évente megrendezik a jászsági versbarátok vetélkedését, a versengés zárását pedig a magyar nyelv napjához kötik – mondta el Kócsán László pályázati koordinátor az MTI-nek.

A pályázat egyetlen feltétele, hogy kizárólag a Jászságban lakó amatőr és hivatásos költők vehettek részt rajta. Korhatár-megkötés nem volt, a forma, a stílus és tartalom szintén szabadon választható volt, egy szerző maximum három költeménnyel pályázhatott, a versek legfeljebb 40 sorosak lehettek.

Az október 31-i beküldési határidőre huszonnyolcan 67 verset küldtek be, túlszárnyalva ezzel az első pályázaton mutatott érdeklődést, amelyen húsz alkotó 56 költeménnyel szerepelt.

A csütörtöki záró rendezvényt megelőzően a Juhász Gyula- és Váczi Mihály-díjas költő, Góg János vezette zsűri két kategóriában – általános iskolás és felnőtt korosztály – értékelte az alkotásokat, és odaítélte az első három díjat valamint a különdíjakat. A legjobbnak minősített versek költőit a támogatók jóvoltából egy-egy könyvvel valamint kulturális programra szóló belépőjeggyel jutalmazzák és felolvassák műveiket a publikum előtt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja új évadát a Thália Színház
Budapest - Szeptember 4. és 10. között hatodik alkalommal rendezi meg a Thália Színház hagyományos évadnyitó [...] tovább »
Tizenöt bemutatóval készül új évadjára a miskolci teátrum
Miskolc - Tizenöt új produkciót állít színre a szeptemberben kezdődő, 194. évadjában az ország legrégebbi [...] tovább »
Megkezdte évadját a Miskolci Szimfonikus Zenekar
Miskolc - Franciaországban is turnézik a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 2017-2018-as szezonban - mondta Szászné [...] tovább »
CineFest – A világ legrosszabb és legkegyetlenebb anyukája
Miskolc - Hamarosan kezdődik a miskolci filmfesztivál. Idén először orosz mű is versenyez. tovább »
Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz Ilinyben
Salgótarján - Kiégett egy menetrend szerinti autóbusz kedden a Nógrád megyei Iliny községben, a buszon senki nem [...] tovább »
Videó: Így rabolt Ambrus Attila – Itt A Viszkis első előzetese!
Vagány volt, híres lett. Ő az, akit mindenki ismer, olyasmit mert, amit senki előtte, és aki mindig egy lépéssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A cél: térjenek vissza a nézők a focihoz Ózdon
Ózd - Jól rajtolt a megyei I. osztályban az Ózdi FC, két meccsből kettőt megnyert. tovább »
MLSZ – Pintér Attilát 100 ezer forintra büntették
Budapest/Debrecen/Miskolc - Pintér Attilát, a Puskás Akadémia vezetőedzőjét 100 ezer forintra büntette a Magyar [...] tovább »
Videó: Egy héten belül kétszer csinált bohócot az ellenfél kapusából a DVTK csatára
Miskolc - Nagy hete van a Diósgyőrben játszó Makrai Gábornak, pontosabban a kapusoknak nincs, akik ellene lépnek [...] tovább »
Rendhagyó ob-t rendeznek a rövidpályás gyorskorcsolyázóknak
Budapest - Különleges országos bajnokság veszi kezdetét szerdán a rövidpályás gyorskorcsolyázók számára, a [...] tovább »
Hanga Ádám három évre szerződött a Barcelonához
Budapest - Három évre a Barcelonához szerződött a spanyol élvonalban játszó Hanga Ádám a Baskonia Vitoria [...] tovább »
Birkózó-vb – Nem maradt magyar versenyben
Párizs - Mind a négy magyar kiesett a párizsi birkózó-világbajnokság keddi versenynapján, így a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása