Frissítve:

A magyar kultúra napja – Több rendezvényt is szerveznek a Vajdaságban

Belgrád, 2014. január 11., szombat (MTI) – A magyar kultúra napja, január 22. alkalmából a Vajdaságban több ünnepséget is szerveznek, a központi rendezvény mellett verses-zenés estekkel is készülnek a kulturális intézmények.

hiba beküldése

A magyar kultúra napjának délvidéki központi ünnepségét január 17-én, pénteken tartják Zentán. Ekkor osztják ki a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) által alapított életmű- és pályadíjakat: a Magyar Életfa díjat, valamint a szövetség plakettjét és arany plakettjét. Emellett kihirdetik a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2013 című pályázat eredményeit. A díjat minden évben az adott év legszebb könyvborítója kapja.

Az ünnepségen beszédet mond Dudás Károly Magyar Örökség díjas író, a VMMSZ elnöke és Lovas Ildikó, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa, a magyar kormányt pedig Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár képviseli.

Az ünnepséget megelőzően tartják meg a Kárpát-medencei Kulturális Fórum 2014 elnevezésű kerekasztal-beszélgetést, amelynek témája a kárpát-medencei magyar kulturális ernyőszervezetek és intézetek közös stratégiai feladatainak a megfogalmazása. A tanácskozáson várhatóan előadást tart L. Simon László kormánybiztos, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke.

Szintén a magyar kultúra napjához kapcsolódóan 22-én és 23-án Szabadkán közös koncertet ad a Szabadkai Filharmónia és a Szabadkai Népszínház magyar társulata. A színészek Ady Endre, József Attila, Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Örkény István, Pilinszky János, Domonkos István és Sziveri János megzenésített műveit adják elő.

Mindezek mellett több vajdasági településen is szerveznek felolvasóesteket, előadásokat, táncos és zenés programokat.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

– MTI, Markovics Annamária –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 7. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. február 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Sokat elárul rólunk a kávénk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kávéválasztási szokásunk sokat elárul személyiségünkről. tovább »
Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven Zeneszerzőversenyre
Budapest - Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre [...] tovább »
Átadták a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat
Budapest - Kató Ibolya, az erdélyi, illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) vezetője [...] tovább »
A padlófűtésnek több az előnye, mint a hátránya
Budapest - Mindig az adott körülményekhez illik a leg­ideálisabb megoldás. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Közel állt a bravúrhoz a listavezető ellen a DVSE
Debrecen - Egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Debrecen a veretlen OSC-től. tovább »
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása