Frissítve:

A magyar kultúra napja – Ifj. Balázs János zongoraművész ad koncertet Brüsszelben

Brüsszel, 2014. január 11., szombat (MTI) – A magyar kultúra napja alkalmából a Junior Prima díjas ifj. Balázs János ad zongorakoncertet január 21-én este a brüsszeli Balassi Intézetben.

hiba beküldése

A programban Liszt-, Bartók- és Kodály-művek mellett Dubrovay-alkotás is szerepel.

A művész előadja Liszt Ferenc Funerailles (Temetés) című alkotását, valamint a Magyar történelmi arcképcsarnok sorozatból a Petőfi Sándorról és Széchenyi Istvánról szóló kompozíciót. Ezután hangzik el Bartók Béla Este a székelyeknél című műve és Kodály Zoltán Háry János című daljátékából az Intermezzo. A szünet után Liszt 14. magyar rapszódiája, majd Első Mefisztó-keringője csendül fel. A koncertet Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, 1999-ből származó táncjátékának parafrázisa zárja.

Ifj. Balázs János az európai zongoristák legújabb generációjához tartozik. Pályafutása 16 évesen indult, amikor 2005-ben megnyerte a Pécsi Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt. A következő években még négy európai zongoraversenyt nyert zsinórban. Játszott Budapesten kívül olyan európai városokban, mint Bécs, Párizs, Róma, London, Berlin, Stuttgart, Brüsszel, Zágráb és Bécs. Négyszer turnézott Japánban, és rendszeresen fellép az Egyesült Államokban, többek között New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban és Aspenben, de adott koncertet Kairóban is.

A fiatal művész 2011 augusztusában megnyerte az Aspeni Nemzetközi Zongoraversenyt az Egyesült Államokban, majd harmadik lett a hazai Liszt Ferenc Zongoraversenyen. Ugyanabban az évben tüntették ki a Junior Prima Díjjal.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

– MTI – 



További hírek a Magyarország kategóriából
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 7. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. február 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
Sokat elárul rólunk a kávénk
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A kávéválasztási szokásunk sokat elárul személyiségünkről. tovább »
Március 14-ig lehet pályázni a Beethoven Zeneszerzőversenyre
Budapest - Március 14-ig lehet pályázni a második alkalommal meghirdetett Beethoven Zeneszerzőversenyre, amelyre [...] tovább »
Átadták a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat
Budapest - Kató Ibolya, az erdélyi, illyefalvi Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány (KIDA) vezetője [...] tovább »
A padlófűtésnek több az előnye, mint a hátránya
Budapest - Mindig az adott körülményekhez illik a leg­ideálisabb megoldás. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Közel állt a bravúrhoz a listavezető ellen a DVSE
Debrecen - Egy végletekig kiélezett mérkőzésen szenvedett kétgólos vereséget a Debrecen a veretlen OSC-től. tovább »
DVSC Schaeffler: keserű keleti rangadó
Debrecen - A rengeteg ziccert rontó Debrecen hibáit megbüntette a Békéscsaba. tovább »
Fernando: „Kétarcú meccs volt a mai”
Budapest, Miskolc - „A meccs kulcsa az volt, hogy Szabó B. hátrább jött egy picit, több dinamika lett ezzel a [...] tovább »
Kisvárda Master Good – Gól nélküli döntetlen
Kisvárda - Az első félidő küzdelmes játékot hozott Kisvárdán, gólt viszont nem láthattak a nézők. tovább »
Férfi kosárlabda Magyar Kupa – A Szolnok megvédte címét
Győr - A Szolnoki Olaj KK megvédte címét a férfi kosárlabda Magyar Kupában, miután a szombati, győri döntőben [...] tovább »
Megyei presztízsrangadóval kezdődik a tavaszi szezon
Nyíregyháza - Egy év után újra a Continental Arénában játszik a Kölcsey DSE. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása