Frissítve:

A magyar dal napja – Presser Gábor nyitotta meg a Magyar Dal Napja rendezvényeit Bükön

Bük, 2015. szeptember 13., vasárnap (MTI) – Presser Gábor, az LGT együttes fontembere nyitotta meg vasárnap a Magyar Dal Napját a Vas megyei Bükön, amely idén az országos rendezvénysorozat központja, a magyar dal fővárosa.

hiba beküldése

A Kossuth-díjas, érdemes művész a Magyar Dal Napjának ötletgazdája köszöntőjében hangsúlyozta: mindenkit köszönet illet, aki szívén viseli a magyar dalok sorsát és aki az elmúlt években, vagy éppen ezen a vasárnapon előadóként vagy nézőként, hallgatóként bekapcsolódik az ország több pontján, számos színpadon zajló rendezvényekbe.

A Magyar Dal Napja szavai szerint nem egy hivatalos ünnep, nincs benne a naptárban, az eredeti ötlet ugyanis éppen az volt, hogy alulról szerveződjön, önkéntes módon, mindenki kapcsolódhasson hozzá, önmagától, a zene és a dalok által válhasson ünneppé.

Presser Gábor megfogalmazása szerint a magyar dal olyan kincsünk, amely közel áll mindenkihez, aki magyarul ért és beszél, de amellyel mégis valamennyien egy kicsit mostohán bántunk.

Emlékeztetett, hogy 2008-ban, amikor a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján megtartották az első Magyar Dal Napját, a rádiókban, a hazai médiában játszott daloknak kevesebb mint a tíz százaléka volt magyar.

Eközben kezdett feledésbe merülni sok olyan magyar dal, amelyről még felvétel sem készült, vagy ha készült is, megsemmisült, mert nem volt olyan hordozó, amelyen meg tudták volna őrizni, így csupán kottákban létezik – mondta.

Hozzáfűzte: most is lát veszélyeket, és ha nem figyelünk oda, nemcsak a régmúlt dalai veszhetnek el, hanem a most íródott dalok egy része is.
Sok értékes dal ma – az internet ide vagy oda – szinte a hiábavalóságnak íródik, valamiért nem tud eljutni a szélesebb közönséghez – jegyezte meg.

Éppen ezért fontos szavai szerint, hogy továbbra is legyen az év 365 napjából legalább egy, amelyen a magyar dal kerül a figyelem középpontjába.

A gyógyfürdőjéről híres vasi kisváros, Bük idén két másik településsel, Zsirával és Szombathellyel összefogva szervezte meg a Magyar Dal Napja helyi rendezvényeit, és már péntek óta egymást követik a rendezvények.

Bükön és Bükfürdőn délelőtt elsősorban a gyerekeket szórakoztatták a színpadra lépő együttesek, a településen zenevonat közlekedik, Szombathelyről pedig a 30Y jelű Kult-Tour-Busz szállítja az érdeklődőket a koncertekre.

Délután egyre nevesebb fellépők váltják egymást a Büki Gyógyfürdő parkolójában felállított színpadon, fellép például az Express együttes, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János és barátaik LGT-számokat adnak elő, majd színpadra lép a Zaporozsec, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega és végül a 30Y együttes is. Akik pedig másfajta stílust kedvelnek, meghallgathatják a Pannon Cigányzenekart, vagy a Répce-menti Férfikar műsorát is.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
Már nem száll tovább a komádi muzsikaszó
Komádi - Vilmos bácsi úgy öt éve hegedült utoljára közönségének, Károly bácsi pedig már tizenhárom éve [...] tovább »
A zene lényege, hogy segítsünk másokon
Debrecen - A köztudatba az Eurovíziós Dalfesztiválon berobbant AWS frontembere, Siklósi Örs egy szál gitáros [...] tovább »
A rock klasszikusaival támadnak
Debrecen - Az Acoustic Gallery-duó ezúttal kibővült létszámban húzza a talpalávalót. tovább »
Hét médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot a médiatanács
Budapest - Hét médiaszolgáltatóra szabott ki bírságot adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása miatt a [...] tovább »
Videó: Mindenkinek leesett az álla, amikor ez a 14 éves lány énekelni kezdett
USA - A 14 éves brit iskolás lány, Courtney Hadwin már az America's Got Talent válogatóján levette a zsűrit a [...] tovább »
Generációkon átívelő sláger
Budapest - A két fiatal énekes egy régi, nagy slágert dolgozott fel, melyhez klipet is forgattak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cselgáncs-vb – Gorjanácz is búcsúzott
Baku - A 66 kilogrammos Gorjanácz Zsolt kikapott második mérkőzésén, így búcsúzott az olimpiai kvalifikációs [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Póta és Ekholm negyeddöntős párosban, Madarászék kiestek
Budapest/Alicante - Póta Georgina és svéd játékostársa, Matilda Ekholm bejutott a negyeddöntőbe női párosban [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Első barcelonai sikerére készül a Veszprém
Budapest - Első sikerére készül a Barcelona otthonában a Telekom Veszprém, amely szombaton lép pályára a [...] tovább »
Sergio Agüero szerződést hosszabbított a Manchester Citynél
Budapest/Manchester - Sergio Agüero, a Manchester City argentin labdarúgója 2021-ig meghosszabbította szerződését. tovább »
Cselgáncs-vb – Gorjanácz továbbjutott, Pupp és Knetig befejezte
Baku - A 66 kilogrammos Gorjanácz Zsolt továbbjutott a 32 közé, míg az 52 kilogrammos Pupp Réka és Knetig Emőke [...] tovább »
Nem pulykakakasért mennek Debrecenbe a kisvárdai kézisek
Kisvárda - Kemény és szoros mérkőzésre számítanak a kisvárdaiak Debrecenben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása