Frissítve:

A legmodernebb technológia a fiataloktól

A legmodernebb technológia a fiataloktól © Fotó: Matey István
Debrecen – Két nap alatt 18 kiállító mutatta meg, hogy miként készülnek a legmodernebb elektronikai eszközök.

hiba beküldése

A tavalyi nézőcsúcsot megdöntve, közel hatezren voltak kíváncsiak a február 4–5-én Debrecenben, a Kölcsey Központban megtartott Science NO Fiction 2.0 Tudományfesztiválra és a FIRST® LEGO® League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat regionális elődöntőjére. A világ 80 országának 230 ezer diákját érintő vetélkedő kelet-európai elődöntőjén hat ország legsikeresebb középiskolás csapata mérte össze felkészültségét és kreativitását. A programsorozatot a National Instruments a Virtuális Műszerezésért Alapítvány szervezte az NI Hungary Kft. támogatásával.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Óriási volt az érdeklődés a nagyközönség részéről a második alkalommal megrendezett Science NO Fiction programokon. Elsősorban kisgyermekes családok, általános és középiskolás fiatalok használták ki azt a páratlan lehetőséget, hogy a hétvégére a robotika fővárosa lett Debrecen.

Két nap alatt 18 kiállító mutatta meg, hogy miként készülnek a legmodernebb elektronikai eszközök, mit tudnak jelenleg az emberszabású, az életmentő vagy a marsjáró robotok.

Az egyedülálló eseményt tovább gazdagította a FIRST® LEGO® League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat kelet-európai elődöntője, amelyen hat országból (Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Oroszország és Magyarország) 27 középiskolás (köztük 8 magyarországi) csapat, 270 versenyzője mérte össze tudását.

HBN


A verseny legjobbjai

A Kelet-európai elődöntő győztese: IT-PRO-BESST (Szlovákia)

Legjobb csapatmunka: Fire Breathing Rubber Duckies (Lengyelország)

Legjobb kutatómunka: RocketRobos (Bulgária)

Legjobb robot dizájn: TalentumSAP (Szlovákia)

Legjobb robotjáték: IT-PRO-BESST (Szlovákia)

Különdíjas: Tech No Logic (Oroszország)


Technika, ahogy az érthetőTechnika, ahogy az érthető

Legók, robotok, érdekes kísérletek, látványos bemutatók várták az érdeklődőket a hétvégén a Kölcsey Központban.



További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 50. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 50. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
A stressz és a kávézás jellemző az egészségteszt szerint
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Egészségteszten mérték fel az ország állapotát, amit közel [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Árvíz/belvíz – OVF: 230 kilométeren elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben
Budapest - Az országban jelenleg árhullám miatt két vízügyi igazgatóság területén, 230 kilométeren elsőfokú [...] tovább »
Órákig küzdöttek az életéért
Debrecen, Hajdúszoboszló - A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika közleménye. tovább »
Elhunyt Tóth Éva József Attila-díjas költő
Budapest - Elhunyt 78 éves korában Tóth Éva József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista - közölte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda-vb – A hollandok nyerték a bronzérmet
Hamburg - Hollandia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapatát a németországi női [...] tovább »
360 fokos videó: A „rendszeridegen” sport
Miskolc - Zen Bu Kan Kempo: A küzdősport, ami magyar találmány. tovább »
Női röplabda NB I – Könnyed nyíregyházi siker
Budapest/Kaposvár - A Nyíregyháza rendkívül magabiztos játékkal, három sima játszmában nyert a Kaposvár [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Ezt sem szórakozták el
Nyíregyháza - A Fatum kaposvári győzelmével is bizonyította, nem véletlenül zárt az élen. tovább »
Alpesi sí vk – Miklós Edit kiesett
Val d'Isere - Miklós Edit nem ért célba a női alpesi sízők világkupa-sorozatának vasárnapi, franciaországi [...] tovább »
Vívó-vk – Márton Anna ötödik Cancúnban
Budapest - Márton Anna az ötödik helyen végzett a női kardozók mexikói Grand Prix-versenyén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása