Frissítve:

A Külügyminisztérium a tüntetések miatt óvatosságra inti a Bangkokba készülőket

Budapest, 2013. november 8., péntek (MTI) – Az elmúlt hetekben egyre több a tüntetés Bangkokban, ezért a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra kéri a thaiföldi fővárosba készülő, illetve ott tartózkodó magyarokat, hogy legyenek fokozottan óvatosak.

A konzuli szolgálat honlapján közölték: az egyre szaporodó bangkoki tüntetések miatt a thaiföldi kormány november 30-ig újra életbe léptette a belbiztonsági törvényt a thaiföldi főváros Phra Nakhon, Pomprap Sattuprai és Dusit nevű központi kerületeiben, amelyek a történelmi belvárosnak, a Parlament és a Miniszterelnöki Hivatal épületeinek is helyet adnak.

November első hetében az Uruphong útkereszteződésnél, a Ban Sen vasútállomásnál, a Silom Roadon és a Ratchadamneon Avenue-n a esetenként 20 ezernél is többen gyűltek össze a békés tüntetéseken.

A konzuli szolgálat ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bangkok különböző negyedeire kiterjedő demonstrációk helyszínei közelében tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot, kerüljék a politikai tömegcsoportosulásokat és vegyék figyelembe, hogy a tüntetések miatt óriási közlekedési dugók alakulhatnak ki.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Emberek, akik arra születtek, hogy minden problémát megoldjanak
Minden emberben ott rejlik a kreativitás, és vannak olyanok, akik hagyják, hogy ez felszínre is kerüljön. Ilyenkor [...] tovább »
Börtönőrt próbált megvesztegetni egy fogvatartott Szegeden
Szeged - Börtönőrt próbált megvesztegetni egy fogvatartott a Szegedi Fegyház és Börtönben, hogy így jusson [...] tovább »
Hamis játékokat találtak a pénzügyőrök a repülőtéren
Budapest - Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung emblémát és matricát, valamint hamis [...] tovább »
PM: megszűnik a havi munkaügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettség
Budapest - Tovább csökken a vállalkozások adminisztrációval töltött ideje, a Központi Statisztikai Hivatal [...] tovább »
Jelentősen megnőtt az év végi mobilinternet-forgalom a magyarországi szolgáltatóknál
Budapest - Jelentősen megnőtt az ünnepi mobilinternet forgalom a magyarországi szolgáltatóknál, az adatforgalom [...] tovább »
Kaszinóztak a Miskolcon elsikkasztott százmilliókból
Miskolc, Tarcal - Nyomára bukkantak a 2009-ben elsikkasztott több száz millió forintnak, négyen próbálták [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Futsaltornát rendez a Nyíregyházi Sportcentrum
Nyíregyháza - Szombaton első alkalommal rendezi meg a Nyíregyházi Sportcentrum a saját U19-es futsaltornáját. tovább »
Lipták ráfaraghat, hogy gyanúsítgatta a sporit
Győr - Első fokon Kassai megnyerte a Lipták elleni pert, de még lehet fellebbezni. tovább »
Australian Open – Fucsovics búcsúzott a második fordulóban
Budapest - Fucsovics Márton vereséget szenvedett a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. tovább »
Akik jól tanultak, és jól sportoltak
Debrecen - Ezúttal is folytatódott a hagyomány: a Debreceni Sportcentrum–Sportiskola elismerésben részesítette [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 3/1.hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Csütörtök, péntek
Budapest - A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása