Frissítve:

A kulturális örökség napjai – Megnyílt a rendezvénysorozat

Kőszeg, 2013. szeptember 20., péntek (MTI) – Kőszegen nyitották meg idén a kulturális örökség napjai országos rendezvénysorozatát. Szombaton és vasárnap ötszáznál is több olyan műemlék látogatható, amelyet máskor nem láthat a nagyközönség.

hiba beküldése

A Jurisics-vár dísztermében tartott ünnepélyes megnyitón felidézték, hogy a közelmúltban öt újabb elemmel gazdagodott a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzéke. Felvételt nyert rá a tápéi gyékényszövés, a szilvalekvárfőzés szatmár-beregi hagyománya, a hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán, a csobánolás bukovinai székely betlehemes játék, valamint a kőszegi szőlőjövés ünnepe.

A megnyitón felolvasták Áder János köztársasági elnök levelét, amelyben az államfő úgy fogalmazott: a kulturális örökség napjai alkalmat kínálnak arra, hogy az ismeretlen értékeknek kijáró figyelemmel és kíváncsisággal nézzünk szét magunk körül. Szavai szerint azonban a figyelemre nem csak ezen a néhány napon van szükség, hiszen az ilyenkor megcsodált kincsek megőrzését csakis a feléjük irányuló folyamatos figyelem biztosíthatja. Műemlékeink védelme nem önmagáért való feladat, nem a múltat, hanem a jövőt szolgálja – írta üdvözlő levelében Áder János.

Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: szellemi kulturális örökségünk a nyelv, a szóbeli hagyományok, az előadóművészetek, a szokások, a kézműves hagyományok területén nyilvánul meg és alapvetően közösségi formában létezik. Ennek a megőrzésére született meg 2003-ban a szellemi kulturális örökség védelméről szóló UNESCO-egyezmény, amelyhez Magyarország 2006-ban csatlakozott.

Szaló Péter, a Belügyminisztérium műemlékvédelemért és régészeti örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: évről évre szeptember második felében Magyarországon tízezrek kerekednek fel, hogy olyan műemlékeket látogassanak, amelyek év közben zárva vannak.

Ebben az évben a “vizek házait” állították az örökségvédelmi napok középpontjába, hogy a közösségek bemutathassák azokat a védelem alá eső építményeket, amelyek a vízellátáshoz kapcsolódnak – tette hozzá.

Szavai szerint most nemcsak vízimalmokat lehet látogatni, hanem megnyílnak a tározók építményei, víztornyok, olyan vízi gépészeti remekek, amelyek a maguk nemében csodálatra méltóak és részei az emberi alkotásnak.

Az megnyitó keretében átadták a kiemelkedő műemlékvédelmi és kiemelkedő régészeti örökségvédelmi munkáért adományozott díjakat és szakmai elismeréseket. Forster Gyula-díjban részesült Sedlmayr Jánosné Beck Zsuzsanna építészmérnök, Schönvisner István-díjat kapott Jerem Erzsébet régész, a történettudományok kandidátusa. Forster-emlékérmet hatan, Schönvisner-emlékérmet pedig négyen vehettek át.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Majka visszavonul?
Budapest – A Bors számolt be arról, hogy Majka egy időre visszavonul, és Amerikában telepedik le a családjával. tovább »
Illegális bevándorlás – Századvég: a magyarok többsége továbbra is elutasítja az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlást
Budapest - A Századvég legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a magyarok többsége továbbra is ellenzi a [...] tovább »
Újabb 68 autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya
Budapest - Újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark [...] tovább »
Kormánybiztos: rendkívül gyorsan elbírálják a Magyar falu program pályázatait
Szolnok - A Magyar falu program keretében februártól az ősz közepéig ütemezetten megjelenő pályázatokat [...] tovább »
A Dal 2019 – Both Miklós: valósághűbben a magyar könnyűzenéről
Budapest - A Dal az elmúlt években sokat mozdult abba az irányba, hogy szélesebb látképpel, ezáltal [...] tovább »
Megszabadult mémmé vált bajszától Puskás Peti
Budapest, Nyíregyháza - Az énekes, aki színészként és műsorvezetőként is népszerű, már az X-Faktor [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Egy magyar páros maradt állva a selejtezőben
Budapest - A három magyar duó közül egy maradt állva a páros versenyek selejtezőjének szerdai első fordulóját [...] tovább »
Peterdi András lesz Szász-Kovács Emese edzője
Budapest - Peterdi András irányításával készül az idei versenyekre Szász-Kovács Emese olimpiai bajnok [...] tovább »
Birkózók vinnék tovább Nyíradony hírnevét
Nyíradony - A Budapesti Honvéd és egy helyi vállalkozás közösen épít akadémiát a városban az ifjú sportolóknak. tovább »
Szerették humoráért, segítőkészségéért is
Debrecen - Szomorú hírt közölt Temesvári Miklós mesteredző: 2018. december 27-én elhunyt szeretett öccse, [...] tovább »
Szpari: kétgólos vereség
Nyíregyháza - Szünet után öt fiatal is pályára lépett a Szpariban. tovább »
Férfi kézilabda-vb – A címvédő franciák elveszítették csapatkapitányukat
Koppenhága - A címvédő francia férfi kézilabda-válogatott sérülés miatt elveszítette Cédric Sorhaindo [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása