Frissítve:

A közösségi közlekedés fejlesztése lehet a klímaküzdelem kulcsa

London, 2014. szeptember 18., csütörtök (MTI) – A közösségi közlekedés, valamint a kerékpáros és gyalogos infrastruktúra nagyléptékű fejlesztése lehet a kulcsa a klímaváltozás elleni küzdelemnek – állítja egy tanulmány.

hiba beküldése

A Kaliforniai Egyetem hálózatához tartozó Davisi Egyetem és egy fenntartható közlekedésfejlesztéssel foglalkozó amerikai intézet (ITDP) kutatói szerint javaslataik megvalósulása esetén akár több mint 50 százalékkal csökkenthető lenne a városi közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátás 2050-ig, ráadásul az elkerülhető halálozások száma is évi 1,4 millióval mérséklődhetne.

Az ENSZ jövő héten kezdődő klímacsúcsa előtt megjelent kutatás lényegében a gépkocsiforgalomnál tisztább közösségi és nem-motorikus alapú (kerékpáros, gyalogos) közlekedés fejlesztését javasolja, valamint ezzel párhuzamosan az autóutak, garázsok és minden olyan infrastruktúra építésének lassítását, amely az autóhasználatot ösztönözné. Így a legkisebb “fájdalommal” a legnagyobb haszon lenne elérhető az éghajlatvédelem és a városlakók életminőségének javítása terén – vélekednek.

Michael Replogle, az ITDP ügyvezető igazgatója, a tanulmány egyik társszerzője szerint a változások legnagyobb akadálya a politikai vezetők és döntéshozók tétlensége és restsége, bár mint mondta, vannak arra utaló jelek, hogy egyre több politikus karolja fel az ötletet. A BBC Newsnak kifejtette: több ezer milliárd dollárnyi tőke áll készen arra, hogy a közösségi közlekedésbe való beruházásokba folyjon.

A tanulmány a komor forgatókönyvet is felvázolja: a jelenlegi trendek folytatódása esetén a városi közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátás akár kis híján a 2010-es szint duplájára is nőhet 2050-re. “Az autóhasználat gyors felfutása révén a közlekedés az elmúlt időszak leggyorsabban bővülő karbonforrása volt a világon” – hangsúlyozta a szakember.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Őrizetbe vették Moszkvában az eszkortnőt, aki bizonyítékokat ígért az amerikai elnökválasztásba való beavatkozásról
Moszkva - Őrizetbe vették Moszkvában azt a Násztya Ribka „művésznevű” fehérorosz eszkortnőt, aki tavaly [...] tovább »
Havazás – Lavinaveszély miatt lezártak egy országutat Bihar megyében
Kolozsvár - Lavinaveszély miatt lezárták pénteken délután a romániai DN75-ös országút egy három [...] tovább »
Felgyújtotta magát egy férfi Prága központjában
Prága - Felgyújtotta magát péntek délután egy férfi a prágai Vencel téren - közölte a cseh rendőrség. [...] tovább »
19 fotó, ami megmutatja, a macskáknak furcsa a logikája
A macskák körülbelül életük 70 százalékát alvással töltik. Az idejük többi részében pedig más [...] tovább »
Csíkkarcfalván átadták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és módszertani központját
Kolozsvár/Csíkkarcfalva - Csíkkarcfalván pénteken átadták a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és [...] tovább »
Brexit – Német pártok vezetői és üzletemberek maradásra kérik Nagy-Britanniát
London - A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: A harmadik után egy maradt
Miskolc - Elveszítette péntek esti, kassai rangadóját a DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
DEAC: következik az Extraliga
Debrecen - Nekivág az Extraliga küzdelmeinek a DEAC férfi röplabdacsapata szombaton. tovább »
Két felkészülési meccs vár a Lokira szombaton
Debrecen - A Balmazújváros és a Budaörs együttese látogat Pallagra. tovább »
Australian Open – Babosék címvédőként a harmadik fordulóban
Budapest - Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött a melbourne-i ausztrál [...] tovább »
MLSZ-szóvivő: a mérkőzések többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés
Budapest - A mérkőzések döntő többségén nem lesz kötelező névre szóló jegyértékesítés - mondta a Magyar [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC hazai pályán kikapott a Besztercebányától
Budapest - A MAC hazai pályán 4-3-ra kikapott a címvédő Besztercebánya együttesétől a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása