2012.05.29 17:54; Frissítve: 2012.05.29 17:54


A kormánytagok után az állami cégvezetők fizetését is csökkentik Franciaországban

Párizs, 2012. május 29., kedd (MTI) – A politikai és gazdasági elit példamutatása nevében a kormánytagok után az állami cégvezetők fizetését is csökkenteni fogja az új francia kormány.

alt hiba beküldése

A tervek szerint egy állami cég vezetője maximálisan a húszszorosát keresheti a legkevesebbet kereső alkalmazottjánál.

Azaz ha a legrosszabbul fizetett munkavállaló minimálbérre van bejelentve, akkor a cég vezetője maximum a minimálbér húszszorosát keresheti mostantól – mondta Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a L,Express című hetilap internetes oldalán kedden megjelent interjúban. A kormányfő jelezte, hogy Francois Hollande államfő választási ígéretét “a jelenlegi szerződésekre” is alkalmazni fogják.

A kampányban a gazdasági kérdésekért felelő Michel Sapin, aki azóta munkaügyi miniszter lett, eredetileg azt ígérte, hogy a fizetéscsökkentés csak azokra az állami cégvezetőkre fog vonatkozni, akik a jövőben lépnek hivatalba.

“A franciák május 6-án választottak és a vállalatvezetőknek is tiszteletben kell tartani az eredményt. A nagy állami cégeket irányítók fizetéscsökkentését a jelenlegi szerződésekre is alkalmazni fogjuk” – fogalmazott a kormányfő.

Hozzátette: “Hiszek a vezetők patriotizmusában, akik megértik, hogy a válság példamutatást követel a politikai és a gazdasági elittől”.

Ayrault arra is emlékeztetett, hogy a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a miniszterek fizetését első intézkedéseként harminc százalékkal csökkentette a kormány.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2