Frissítve:

A kormánypárt szóvivője az RMDSZ népszavazási kezdeményezésről: közpénzen akarnak kampányolni

Kolozsvár, 2013. szeptember 27., péntek (MTI) – A romániai vezető kormánypárt szóvivője szerint pénzkidobás a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett népszavazás. A Szociáldemokrata párti Catalin Ivan egy pénteki kolozsvári sajtótájékoztatón úgy vélekedett, az RMDSZ közpénzen akar kampányolni.

hiba beküldése

A szóvivő elmondta, hogy az RMDSZ által hat megyében kezdeményezett népszavazást nem lehet megakadályozni, de az csak konzultatív jellegű, eredménye nem releváns. “A régiókat nem helyi népszavazások alapján alakítjuk ki, mert az új román területi adminisztratív gondolkodásnak koherensnek és nemzetinek kell lennie” – idézte a Mediafax hírügynökség a szóvivőt.

Hozzátette, hogy már most borítékolható, mi lesz a népszavazás eredménye, és ezt a kezdeményezők is tudják. “Közpénzből szerveznek választási kampányt. Tettetik magukat, hogy a magyar közösség érdekében dolgoznak. Nem hiszem, hogy a pénzkidobással sokat nyernének” – jelentette ki Catalin Ivan.

Azt is hozzátette, ha egy megyei önkormányzat jónak látja, hogy népszavazásra költse azt a pénzt, amit másra is fordíthatna, az az illető testületet minősíti.

Elutasító hangnemben reagált korábban a Maros megyei önkormányzat elnöke is a kezdeményezésről. A szintén kormányon levő Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Ciprian Dobre kijelentette: “lehetetlen és törvénytelen” lenne egy Maros megyei népszavazást kiírni arról, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye alkosson önálló fejlesztési régiót. A tanácselnök a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a területi kérdések országos jelentőségűek, ezekről csak országos népszavazást lehet tartani. Hozzátette azonban, hogy ha az RMDSZ összegyűjti a megyében a szükséges 25 ezer aláírást, akkor az önkormányzati testület megvizsgálja a kérdést.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán jelentette be, hogy a szövetség elkezdi az aláírásgyűjtést Erdély hat megyéjében annak érdekében, hogy december 8-án a székelyföldi és partiumi megyékben helyi népszavazásokat lehessen kiírni a fejlesztési régiók átalakításáról.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Íme a 10 legbizarrabb autóban talált dolog
Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak az ágy alatt, a kéményben és a vécében lehet igen fura dolgokra bukkanni, de [...] tovább »
Párizsban járt az „össz”: márkás nóvumok
Budapest, Párizs - Az autószalonon számtalan újdonságot lepleztek le a francia fővárosban. tovább »
Fotók: Megnéztük, mit esznek az iskolások a világ különböző pontjain
Nemzetenként változó, milyen ételek kerülnek a tányérokra a menzán, az eltérő gasztronómiai [...] tovább »
Maruzsa: az uniós átlag feletti a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója
Budapest - Az európai uniós átlagnál magasabb, 84 százalékos a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója - [...] tovább »
Brexit – Az Európai Tanács elnöke konkrét javaslatokat vár a brit kormányfőtől a patthelyzet feloldására
Brüsszel - Konkrét javaslatokat vár az Európai Tanács elnöke Theresa May brit kormányfőtől az Egyesült [...] tovább »
Washington újabb szankciókat foganatosított iráni cégek és bankok ellen
Washington - Washington kedden újabb szankciókat foganatosított iráni cégek és bankok ellen. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ismét bajnok a debreceni gombfocicsapat
Debrecen - Végleg Debrecenbe került a gombfocis vándorserleg. tovább »
DVSC: Haris Attila megbetegedett
Debrecen - U21-es válogatottunk kedden este lapzártánk után, Felcsúton a törökök ellen fejezte be az [...] tovább »
Ibrány: a csapategység a siker titka
Ibrány - A megye I.-es Ibrány edzője szerint nem lehet a keret erősségére fogni az eredményeket. tovább »
„Partiban” volt a DEAC a jó erőkből álló Halival
Debrecen - Kétszer is vezetett a DEAC, de szünet után meglépett a Szombathely. tovább »
VRCK: Húsz felett vállalni kell a rizikót
Kazincbarcika - Szerda 18 órától Bajnokok Ligája-visszavágót vív a Vegyész RC Kazincbarcika csapata a PAOK [...] tovább »
Ifjúsági olimpia – Ezüstérmes a 400 gátas Huller Dániel
Budapest/Buenos Aires - Ezüstérmet nyert 400 méteres gátfutásban Huller Dániel a Buenos Aires-i ifjúsági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása