Frissítve:

A kormány támogatja a gazdaságos bányászati beruházásokat

Pécs, 2014. december 4. Külszíni fejtés a Dalkia Energia Zrt. tulajdonában lévő Pannon Hőerőmű Zrt. újraindított pécs-vasasi szénbányájában 2014. december 4-én. Pécs, 2014. december 4. Külszíni fejtés a Dalkia Energia Zrt. tulajdonában lévő Pannon Hőerőmű Zrt. újraindított pécs-vasasi szénbányájában 2014. december 4-én. - © MTI Fotó: Sóki Tamás
Budapest, 2014. december 4., csütörtök (MTI) – A kormány támogatja az ásványvagyon gazdaságos kitermeléséhez szükséges beruházásokat – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára a Szent Borbála napi jubileumi bányásznap országos központi ünnepségén csütörtökön Budapesten.

hiba beküldése

Hozzátette, hogy jövőre szénbányászati koncesszióra is meghirdetnek pályázatot.

Az államtitkár bejelentette: 42,3 milliárd forint áll rendelkezésre az év végén bezáró márkushegyi bánya alkalmazottainak átképzésére és elhelyezkedésük támogatására, amelyet a Vértesi Erőmű segít.

Elmondta, hogy a kormány az idén is folytatta azt a munkát, amelyet a Nemzeti Energia Stratégia tartalmaz. Így a 2014/2015-ös tanévben három helyszínen megkezdődött újra a vájárképzés, mivel az ásványi vagyon kitermeléséhez szakképzett munkaerő szükséges.

A jogalkotásról szólva kitért arra, hogy a parlament tárgyalja a bányászati, valamint a termőföld védelméről szóló törvények módosítását. Az új jogszabályok elősegítik a jogosulatlan bányászati tevékenységek feltárását és világosabb szabályokkal védik az állami tulajdont.

Aradszki András felidézte, hogy 1989. december 4-én elevenítették fel újra a bányászok, kohászok és tüzérek védőszentje, Szent Borbála hagyományát, így a mai a 25. ünnepség a sorban. A vallásos ünnep kötődik a bányászat kockázatához és az ebből fakadó szolidaritáshoz.

Az ünnepségen – felvételről – megszólalt Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke is. Egyebek mellett elmondta, hogy a Bányászati és Kohászati Egyesület jogelődje 1892-ben alakult meg Selmecbányán, ezen az alapon jöttek létre az önsegélyező szervezetek és a bányászkórház is. Miután a hagyományos szénbányászat gazdaságtalan lett, az ágazat visszafejlődött, de az új technológiák lehetővé teszik a bányák újranyitását.

Az ünnepség végén Aradszki András Szent Borbála érmeket és miniszteri elismerő okleveleket adott át a kiemelkedő munkát végzett bányászoknak, valamint kohászoknak.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
„A multinacionális cégek érdekeit szolgálják”
Miskolc - „Az Európai Unió vezetői kezdettől fogva a multinacionális cégek érdekeit szolgálják, mert a még [...] tovább »
Emmi: elindult a “Nemzedékek értéke – Értékes nemzedékek” pályázat
Budapest - A nemzedékek napja alkalmából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet [...] tovább »
FruitVeb: jelentősebb fagykárok az ország északi és észak-keleti részében lehetnek
Budapest - Jelentősebb fagykárokkal az ország északi és észak-keleti részében lehet számolni - mondta a Magyar [...] tovább »
Közgazdász: az ország bizonyos részein 6-8 százalék körüli a munkanélküliség
Budapest - Az ország több régiójában 6-8 százalék körül van a munkanélküliség - mondta Csath Magdolna [...] tovább »
NGM: jövőre jöhet az online számlázás
Budapest - Jövőre debütálhat a gazdaságfehérítés újabb állomása, az online számlázás: a számlázó [...] tovább »
Szallas.hu: négyszer többen utaznak el a hosszú hétvégén
Budapest - A húsvéti rekord után sem lankad a magyarok utazási kedve, egy átlagos májusi hétvégéhez képest [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Pontes: “Védekezésben nem nyújtottunk nagyot”
Debrecen – A Videoton FC vs. DVSC (3-2) NB I-es mérkőzés után a két edző, Leonel Pontes és Henning [...] tovább »
„Le a kalappal a szurkolók előtt, ők segítettek hozzá a győzelemhez”
Mezőkövesd, Miskolc - „Nehéz mérkőzés volt - ez sablon, de most tényleg nehéz volt. Amelyik csapat [...] tovább »
“Ismét nem tudtam hibázni a csapat összeállításában”
Hajdú-Bihar - Tíz góllal biztosította első helyét a Püspökladány, a bárándi csapat kikapott a Földestől [...] tovább »
„Ez az eredmény már régen benne volt a csapatban”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 24. fordulójában hat meccset játszottak szombaton. tovább »
Steelvent Ózd Rallye – Hadiké az első nap
Ózd - Bátor gumiválasztás és technikai szempontból tökéletes autó kellett ahhoz, hogy Hadik András és [...] tovább »
„Volt itt minden, mint egy falusi búcsúban: kiállítás, bomba gól, jó hangulat”
Hajdú-Bihar - Véget értek a megyei labdarúgó másodosztály tizenhetedik fordulójának szombati mérkőzései. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása