Frissítve:

A kormány feloldotta a Miniszterelnökségnél elrendelt zárolást

Budapest, 2014. november 4., kedd (MTI) – A kormány feloldotta az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetében nyáron elrendelt 20 milliárd forint zárolását – az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

A kormány július közepén – az idei hiánycél tartása érdekében – több mint 39 milliárd forint zárolását rendelte el. Ebben a Miniszterelnökségnek a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából zárolt 20 milliárdos összege csak egy a sorban.

Egyebek mellett a Nemzeti Földalapnál és az állami vagyongazdálkodás körében is 500-500 millió forint volt a zárolás. A tárcák közül az Emberi Erőforrások Minisztériumára 9,6 milliárd, míg a Nemzetgazdasági Minisztériumra 8,3 milliárd forint jutott a zárolásból.

A mostani kormányhatározat csak a miniszterelnökségi tételnél oldotta fel a zárlatot. Az idei költségvetésben a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzata 113 milliárd forint.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Nem több az erőszak az iskolákban, csak már nem söprik a szőnyeg alá
Budapest - Az iskolai légkört mérgező kortárs erőszakkal szemben semmit nem érnek az olyan hagyományos, [...] tovább »
A nap receptje: húsgombócleves
Debrecen, Hosszúpályai, Miskolc, Nyíregyháza - Csak pár percig kell pihentetni, és már tálalható is. tovább »
Méltó emléket állítottak a szülésznek Debrecenben
Debrecen - Mellszobrot avattak a 20 éve elhunyt igazgató emlékére a Klinikán. tovább »
Rendőrök ellen nyomoznak kábítószer birtoklása miatt
Budapest - Nyomozás indult két rendőr ellen kábítószer birtoklása miatt - erősítette meg a Fővárosi [...] tovább »
Bezárhatnak a falusi boltok
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Nem tudják kitermelni dolgozóik megemelt minimálbérét a [...] tovább »
Mészhidrát-gyártó üzemet adtak át Miskolcon
Miskolc - Átadták az évek óta nem termelő hejőcsabai cementgyár, mostani nevén HCM 1890 Kft. évi 40 ezer tonna [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Újabb mérföldkő a diósgyőri stadionrekonstrukcióban
Miskolc - Felkerült az új Diósgyőri Stadion tetőszerkezetének első darabja, így újabb látványos szakaszához [...] tovább »
DVTK vs. DVSC – A Debrecennél nem az ikszre játszanak
Debrecen - Bár a Lokinak egy pont is elég, Herczeg András szerint hiba lenne nem győzelemre törni a DVTK ellen. tovább »
Zsongó Lillafüred: a hét végén tizenhetedszer
Miskolc-Lillafüred - A hét végén tartják a hagyományos, nagy érdeklődéssel várt eseményt. tovább »
Oroszlányban a MEAFC, a Phoenix meccse elmarad
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B rájátszásában Oroszlányban lép pályára a Miskolci EAFC a 3. helyért [...] tovább »
Egy régi sorozat, újratöltve: öt klub versenyzői állnak rajthoz a debreceni Barátság Kupán
Debrecen - A szezon első cívisvárosi tétversenyén a Barátság Kupa résztvevőit láthatja a publikum. tovább »
Kajak-kenu vk – Bordács Blanka és Bodonyi Dóra már a döntőben
Szeged - A K-1 1000 méteren versenyző Bordács Blanka és Bodonyi Dóra bejutott a döntőbe a péntek délelőtti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása