Frissítve:

A kormány elfogadta a 2020-ig tartó sportlétesítmény-fejlesztési stratégiát

Budapest, 2013. október 4., péntek (MTI) – A kormány elfogadta a 2014-től 2020-ig tartó időszakra vonatkozó sportlétesítmény-fejlesztési stratégiát – írta pénteki közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkársága.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint a szabadidő- és versenysporthoz, az utánpótlás-neveléshez, a rendszeres testmozgáshoz és a mindennapos testneveléshez szükség van arra, hogy a sportlétesítményeket a kor követelményeinek megfelelően fejlesszék. A megvalósításnál kiemelten fontos szempont a fenntartható működés és a fejlesztések “települési szinthez történő illesztése.”

A közlemény kitér rá, hogy “a közelmúlt jelentős sportpolitikai döntéseinek köszönhetően” a három évvel ezelőtti adatokhoz képest 30 százalékkal nőtt az igazolt sportolók száma, s csaknem 70 ezerrel több gyermek sportol különböző egyesületekben a látvány-csapatsportágakat tekintve. Az államtitkárság közlése szerint a többi sportág esetében szintén jelentős növekedés tapasztalható.

Az államtitkárság kitér rá, hogy a most elfogadott stratégiában foglalt célok teljesítésével “2020-ra a magyarországi sportlétesítmények minden jelentősebb sportág esetében alkalmasak lesznek nemzetközi világversenyek megrendezésére és segítik a magyar sportolók sikeres felkészülését.”

“A kormány a sportlétesítmény-fejlesztési stratégiával több évtizedes lemaradást orvosol, ezáltal is kifejezve, hogy kiemelt ágazatként kezeli a sportot és a jövő nemzedékeinek egészségét” – áll a közleményben, amely szerint a stratégia olyan fejlesztési irányokat határoz meg, amelyek mentén nemcsak az élsport és az utánpótlás-nevelés, hanem a tömegsport igényeit is kiszolgáló sportlétesítmények fejlesztésére kerül majd sor.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
A panellakások árai nőttek leginkább
Budapest - A fővárosban tizenkilenc százalékos volt az áremelkedés. tovább »
Felül kell vizsgálni a Debreceni Főpályaudvar terveit
Debrecen - A Debreceni Főpályaudvar megvalósítására kiírt 2. közbeszerzési eljárás is eredménytelenül [...] tovább »
„A kapcsolat örök és megbonthatatlan”
Debrecen - A várossal szembeni bizalom nagymértékben köszönhető a Debreceni Egyetem létének. tovább »
Brexit – Német pártok vezetői és üzletemberek maradásra kérik Nagy-Britanniát
London - A legnagyobb német pártok és üzleti szervezetek vezetői közös levélben kérték Nagy-Britanniát arra, [...] tovább »
Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklik uniós behozatalára
Brüsszel - Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának [...] tovább »
Rekordméretűre nőtt a magyar gumiabroncspiac
Budapest - Minden eddiginél több, összesen 3,1 millió darab gumiabroncsot értékesítettek Magyarországon a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Háromgólos hátrányról fordított a Vasas
Budapest - A Vasas otthon háromgólos hátrányról fordított a Gyergyói HK ellen a jégkorong Erste Liga szombati [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Magabiztos soproni siker
Budapest/Sopron - A címvédő Sopron 75-51-re múlta felül a vendég PINKK-Pécsi 424 csapatát a női kosárlabda NB [...] tovább »
Népszerűsítették a jegessportokat
Debrecen - Közönségtalálkozóval egybekötött programot rendezett a Debreceni Jégcsarnok szombat este a [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Otthon győzött a Szolnok, Pakson a Szedeák
Budapest - Az éllovas Szolnok 83-74-re kerekedett a Sopron fölé a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. tovább »
Női röplabda Extraliga – Sima nyíregyházi győzelem
Nyíregyháza - A Nyíregyháza három sima játszmában verte a vendég Haladást a női röplabda Extraliga szombati [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Könnyedén nyert a Kazincbarcika
Debrecen/Kazincbarcika - A Kazincbarcika könnyedén, három játszmában győzött a DEAC vendégeként a férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása