Frissítve:

A Kommerszant szerint Moszkva több pénzt akar a francia Mistralok helyett

Moszkva, 2015. május 15., péntek (MTI) – A Kreml nem kívánta kommentálni pénteken a Kommerszant című napilap értesülését, miszerint Moszkva a Párizs által felajánlottnál több pénzt akar a francia Mistral helikopterhordozó hajók helyett.

hiba beküldése

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője csak annyit fűzött hozzá az újság közléséhez, hogy az orosz vezetés továbbra is “az áru vagy pénz” elvhez tartja magát.

A Kreml befolyásos tisztviselője arra is emlékeztetett: Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök április 24-én lezajlott jereváni találkozóján egyetértett abban, hogy Franciaország vagy leszállítja Oroszországnak a Moszkva által megrendelt két hadihajót, vagy visszatéríti a már kifizetett előleget.

Oroszország 2011. június 17-én írt alá megállapodást Párizzsal a két Mistral megrendeléséről. A Vlagyivosztok névre keresztelt első hajó leszállítása 2014 októberében lett volna esedékes. Csakhogy Franciaország tavaly szeptemberben amerikai és brit diplomáciai nyomásra felfüggesztette az átadást az ukrán válságban játszott orosz szerep miatt kialakult feszültségek nyomán. Ugyanúgy, mint a másik, Szevasztopol névre keresztelt hadihajó esetében, amelyet eredetileg az év második felében adtak volna át az oroszoknak.

A Kommerszant című napilap név nélkül nyilatkozó, haditechnikai együttműködéssel foglalkozó forrásától úgy tudja, hogy Párizs átadta Moszkvának az ajánlatot a Mistral osztályú hajókról kötött szerződés felbontására. A franciák körülbelül 785 millió eurót (mintegy 240 milliárd forint) térítenének vissza, miután az orosz kormány írásban engedélyezi bármely harmadik félnek a helikopter-hordozó hajók eladását.

A tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilap ugyanakkor a forrásától arról is értesült, hogy Moszkvában nem értenek egyet a francia elképzeléssel. Oroszország közel 1,2 milliárd eurónak (mintegy 361 milliárd forintnak) megfelelő összeget vár el a felbontandó szerződés fejében a költségek és a veszteségek pótlására. Emellett Moszkva nem akar beleegyezni addig a hajók eladásába, amíg kap kártérítést.

Dmitrij Rogozin hadiiparért is felelős orosz kormányfő-helyettes kategorikusan ellenzi a francia ajánlatot – mondta a lap forrása.

Jurij Jakubov, az orosz védelmi minisztérium magas rangú tisztviselője az Interfax orosz hírügynökségnek úgy vélte, hogy mindkét Mistral osztályú helikopterhordozó az orosz haditengerészet, az orosz helikopterek, ellenőrző rendszerek, infrastruktúra számára készültek, és egyetlen harmadik országnak sem szabad átadni azokat.

Jakubov állambiztonsági okokra hivatkozott, és közölte, hogy szerinte Franciaországnak teljes kártérítést kellene fizetnie.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Belgrádban azt mondta, hogy Oroszország és Franciaország megegyezett a Mistralok miatt keletkezett vita megoldásának alapelveiről, most jogi és kereskedelmi szintű tárgyalások folynak.

– Kegyes Csilla, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Hitelminősítés – Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings
London - Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar külső adósságpozíció gyors [...] tovább »
César-díj – Családon belüli erőszakról szóló elsőfilm a legjobb idei francia film
Párizs - Xavier Legrand első filmje, a családon belüli erőszakról szóló Láthatás című alkotás kapta meg a [...] tovább »
Brexit – Brit kormánytagok: ha a jövő héten nincs áttörés, halasztani kell a kilépést
London - A brit kormány három magas rangú tagja szerint el kell halasztani Nagy-Britannia kilépését az Európai [...] tovább »
Szíria – Donald Trump megerősítette, hogy maradnak amerikai katonák Észak-Szíriában
Washington - Mintegy 200 amerikai katona marad Észak-Szíriában - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök [...] tovább »
RMDSZ-kongresszus – Az EU-s együttműködésről írtak alá Kárpát-medencei Nyilatkozatot
Kolozsvár - Nyilatkozatot írtak alá Kolozsváron az Európai Unióban való közös néppárti fellépésről Semjén [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK Jegesmedvék: A vendégeké az utolsó szó
Miskolc - A Tipsport Liga 53. fordulója keretében péntek este a listavezető vendégeskedett Miskolcon. tovább »
DEAC: nagyszerű meccsen értékes győzelem
Debrecen - A DEAC fontos mérkőzést nyert meg csütörtök este. tovább »
MKC: Kiemelkedően fontos alsóházi rangadó jön
Mezőkövesd - Szombaton fontos mérkőzés vár a mezőkövesdiek élvonalbeli férfi kézilabdacsapatára. tovább »
Szpari – A legfontosabb a győzelem
Nyíregyháza - A sereghajtó monoriak vendégeskednek vasárnap a Szparinál. tovább »
Aluinvent-DVTK: A második pozíció megőrzéséért
Miskolc - A Vasas meccs után legközelebb áprilisban játszik hazai bajnokit a DVTK. tovább »
Kisvárda Master Good – Közelíthetnek a Kövesdhez
Kisvárda - A Kisvárda Master Good idegenben nyújthatja tovább a veretlenségi szériát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása