2012.06.18 18:31; Frissítve: 2012.06.18 18:31


A Költségvetési Tanács az adótörvényeket is véleményezheti

Budapest, 2012. június 18., hétfő (MTI) – A kormány a stabilitási törvényt módosító törvényjavaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amely szerint a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely az adótörvényekre is kiterjed.

alt hiba beküldése

Az Országgyűlés honlapján megjelent törvényjavaslat indoklása szerint az Európai Tanács a túlzott deficit eljárás időszaki felülvizsgálata során ajánlásokat fogalmazott meg Magyarország számára, amelynek keretében javasolta a Költségvetési Tanács (KT) hatáskörének és szakmai kompetenciájának megerősítését annak érdekében, hogy a KT az alaptörvényben rögzített feladatát megalapozottan ellássa.

Ennek jegyében a Költségvetési Tanács véleményt nyilváníthat a költségvetés megalapozásához szükséges törvényjavaslatokról, amely értelemszerűen az adótörvényekre is kiterjed, emellett félévente véleményt nyilvánít a költségvetés helyzetéről és az adósság alakulásáról.

A KT-nak lehetősége van véleményezni valamennyi, a költségvetés tervezésével, végrehajtásával, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos kérdést.

A törvényjavaslat rögzíti, hogy – az egyértelműség céljából – az éves költségvetési törvénynek tartalmaznia kell azt az árfolyamot, amit a tervezett költségvetésben szereplő államadósság számításakor figyelembe kell venni.

A kormány a 2013. évi költségvetési javaslatban az euró árfolyamát 299,4 forintban határozza meg.

A kormány 1,6 százalékos jövő évi GDP-növekedéssel számol, az államadósság GDP-hez mért aránya 78-ról 76,8 százalékra csökken 2013-ban a büdzsében szereplő makrogazdasági pálya szerint.

- MTI -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2