Frissítve:

A KKM támogatja a Magosz kezdeményezését az ukrán gazdák megsegítésére

Budapest, 2015. március 26., csütörtök (MTI) – A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatja a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) azon kezdeményezését, hogy az Ukrajnában élő gazdák segítséget kapjanak a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzéséhez.

A szaktárcának az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a KKM a Magosz, az Agrárkamara és a Katolikus Karitász részvételével, Budai Gyula miniszteri biztos vezetésével munkacsoportot alakított, hogy felmérje, milyen segítségre van szükségük az ukrán gazdálkodóknak.

Mint írták, a Magosz célja, hogy vetőmaggal, műtrágyával és pénzzel segítse a nehéz helyzetbe került gazdákat, Ukrajnában ugyanis a földek majdnem fele áll megmunkálatlanul a kelet-ukrajnai események okozta gazdasági helyzet miatt.

Jelezték: a KKM minden diplomáciai segítséget megad ahhoz, hogy a magyar gazdák által összegyűjtött adomány a lehető leggyorsabban eljusson Ukrajnába.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Eston: visszaesett a lezárt ingatlanbefektetési tranzakciók értéke az idei első fél évben
Budapest - Az év közepéig mintegy 320 millió euró értékű ingatlanbefektetési tranzakciót zártak le [...] tovább »
Átadták az országos jégkármérséklő rendszer informatikai támogatását
Budapest - Átadták az országos jégkármérséklő rendszer meteorológiai kiszolgálásához szükséges [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Financial Times
London - A magyarországi ingatlanpiacról közölt cikket augusztusi-szeptemberi számában a Financial Times című [...] tovább »
„Semmi nem indokolja a kirívóan alacsony árat”
Nyíregyháza - Teljes mellszélességgel támogatja a gazdák akcióját az agártárca, nem hagyhatjuk, hogy az [...] tovább »
PM: idén ősszel is várható nyugdíjprémium
Budapest - A nyugdíjasok az idei évben is számíthatnak nyugdíjprémiumra, amennyiben azt a gazdasági növekedés [...] tovább »
NAV: megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos különadója
Budapest - Július 26-tól megszűnt a magánszemélyek 75 százalékos mértékű különadója, már a 2018. január [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Két edzőmeccs két győzelem
Kisvárda - Csütörtökön két edzőmecset játszott a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli női kézilabda csapata. tovább »
Birok a sóstói strand homokján
Nyíregyháza - Tizenhét súlycsoportban mérkőztek a 4. Sóstó Kupán. tovább »
Ismét CatRecz Ball kosárlabdatornát rendeztek Ózdon
Ózd - Újra pattogott a kosárlabda Ózdon a Nagy Imre úti „dühöngőben”. Már hetedik alkalommal rendezték meg [...] tovább »
Tour de Hongrie – Moschetti sprintsikere, Bellettié maradt a sárga trikó
Székesfehérvár - Matteo Moschetti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny második, [...] tovább »
Az MLSZ megbüntette az Újpestet és a Kisvárdát
Budapest - Az Újpest FC-t és a Kisvárda FC-t is megbüntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi [...] tovább »
Tour de Hongrie Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is
Miskolc, Kazincbarcika - A kerékpárverseny ideje alatt 2018. augusztus 18-án és 19-én ideiglenes [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása