Frissítve:

A kínai sajtó szerint előnye is van a szmognak

Sanghaj, 2013. december 10., kedd (MTI) – A napokban több kínai médium is igyekezett az ország felét december óta fojtogató szmog jó oldalát láttatni, de a lakosság ezt nem fogadta pozitívan.

hiba beküldése

A “pozitív hírek” sorát a kínai központi televízió kezdte vasárnap. A honlapján megjelent írásában a tévé öt jó dolgot próbált összegyűjteni a szmoggal kapcsolatban. Így egyebek közt a szerkesztők arra a következtetésre jutottak, hogy a környezeti terhelés egyesíti a kínai lakosokat, egyenlőséget teremt köztük, felhívja a figyelmet a kínai gazdasági növekedésért fizetendő áldozatokra.

Az írás ennél is tovább megy, s minden magyarázat nélkül azt állítja, hogy a szmognak köszönhetően gyarapodik a lakosság tudása – már ami a meteorológiát illeti -, és az a kínaiak humorérzékét is erősíti. Utóbbi valószínűleg ironikusan az elmúlt napok internetet elárasztó fekete humorára utal, amivel – más cselekvési lehetőség híján – az online közösség a helyzetre reagál.

A központi tv nyomán a hét elején a Global Times a szmognak a harcászatban betöltött “segítő szerepére” tért ki egy honlapján megjelent írásában. A lap úgy fogalmaz, hogy az befolyásolja ugyan az emberek mindennapi életét és egészségét, a harcmezőn azonban a védekezést segítő eszközként szolgálhat.

A légszennyezés a rakétairányító rendszerek működését is befolyásolhatja – véli a lap, s utalt arra, hogy a koszovói háború alatt a jugoszláv hadsereg gumiabroncsokat égetett, és azok füstjét használva próbálta a NATO légicsapását kivédeni, az öbölháborúban pedig homokot vetettek be a látás akadályozására.

A két írás nagy visszhangot váltott ki a kínai internetezők körében, akik közül sokan úgy fogalmaztak: nem tudják, sírjanak vagy nevessenek. A cikkeket több újság élesen bírálta, s azok ellen a több mint félmilliárd felhasználót jegyző, rendkívül népszerű Sina mikroblogon is élesen kikeltek a kommentelők.

– Szerencsi Ágnes, MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Húsvét – Felnőtteket keresztel meg Ferenc pápa a nagyszombat esti vigília szertartásán
Vatikánváros - Négy olaszt, két dél-amerikai, egy indonéziai és egy albán felnőttet részesít a keresztség [...] tovább »
Videó: A létra, amit a lehető legrosszabb helyen hagytak el
USA - Nem volt menekvés a repülő tárgy elől, egy szélvédő bánta a kellemetlen incidenst. tovább »
EP-választás – A Magyarországon élő uniós állampolgárok inkább a hazai listára voksolnak
Budapest - Az eddig megtartott három magyarországi európai parlamenti (EP-) választáson az Európai Unió más [...] tovább »
Notre-Dame – Szakértő: Európa szíve égett
Budapest - A Notre-Dame szimbolikája mindenkit elér, Európa szíve égett - mondta a párizsi székesegyház napokkal [...] tovább »
Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban, senki sem sérült meg
Zágráb - Kigyulladt egy magyarokat szállító autóbusz Horvátországban Delnice közelében, de senki sem sérült [...] tovább »
6 film, amit kis híján nagyon elszúrtak
Néha még a legnagyobb produkciókat is csak egy hajszál választja el attól, hogy menthetetlenül elrontsák őket. [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Sajnos megint elpártolt tőlünk a szerencse”
Szabolcs-Szatmár Bereg - Megyei II. osztály: Nyírerdő-csoport. tovább »
“Ami könnyű lehetne, megnehezítjük, ami alapól nehéz, még nehezebbé tesszük”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, Pannónia Zrt. csoport. tovább »
“Olyan nehéz volt, mint egy skóttól borravalót kicsikarni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország-csoport. tovább »
Kiütéses vereséget szenvedett a Kisvárda
Kisvárda - Szombaton a Bajnokok Ligája döntős Győr vendége volt a Kisvárda NB I.-es csapata. A rengeteg hibával [...] tovább »
“Remélem, hogy minél hamarabb kilábalunk ebből a gödörből”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II felsőági bajnokság 4. fordulójának szombati mérkőzései. A Nagyrábé [...] tovább »
“Minden hatodik meccsbe egy döntetlen belefér”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II alsóági bajnokság 4. fordulójának eredményei. A Görbeháza edzőjét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása