Frissítve:

A késsel rendőrökre támadó férfi előzetes letartoztatását kérte az ügyészség

Szeged, 2013. november 5., kedd (MTI) – Kezdeményezte az ügyészség annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint hétfőn késsel támadt az őt előállítani szándékozó rendőrökre Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Szanka Ferenc elmondta, a férfit önbíráskodás miatt kereste a rendőrség. A járőrök elő akarták állítani, amikor a gyanúsított ellenszegült az intézkedésnek, és késsel támadt a rendőrökre. A járőrök leadtak egy figyelmeztető lövést, majd erősítést hívtak, és végül sikerült előállítani a gyanúsítottat.

A férfi keddi kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését – közölte a szóvivő.

Az ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítja a férfit. A bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A vádhatóság vizsgálja, hogy a férfi tettével súlyosabb bűncselekményt is elkövetett-e – tudatta Szanka Ferenc.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában Budapesten
Budapest - Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Gyalogos vesztette életét egy balesetben Polgárnál
Polgár - Egy személygépkocsi ütötte el a polgári nőt - adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Halász: ismét beigazolódott, hogy a migráció veszélyt hoz Európára
Budapest - A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki [...] tovább »
OGY – A kormány benyújtotta a 2021-es népszámlálásról szóló törvényjavaslatot
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 nyarán tarthatja a következő országos népszámlálást. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása