Frissítve:

A KDNP üdvözli a felvidéki választási eredményeket

Budapest, 2013. november 10., vasárnap (MTI) – A KDNP a felvidéki politika kiemelkedő sikerének tekinti, hogy a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) kulcsfontosságú győzelmet aratott a szlovákiai megyei választásokon – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a kereszténydemokraták pártelnöke vasárnap az MTI-vel.

hiba beküldése

Értékelése szerint a választók által leadott szavazatok a felvidéki politika elismerését bizonyítják.

“A KDNP gratulál az elért eredményekhez, melyek nyomán olyan helyen is mandátumot kaptak az MKP képviselői, ahol már hosszú ideje nem lehetett magyar jelöltet bejuttatni” – írta közleményében Semjén Zsolt.

Országos átlagban a Robert Fico vezette kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) tarolt a szombaton tartott negyedik szlovákiai megyei választáson, amelyen 8 szlovákiai megye 65 megyefőnök-jelöltjére és közel kétezer-hatszáz megyei képviselőjelöltjére szavazhattak a választók.

A felvidéki magyarok voksaiért folytatott, az MKP és a Most-Híd közötti párharc győztese az abszolút számokat nézve az MKP lett. A felvidéki magyar pártnak a listájukon vagy támogatásukkal indult jelöltek közül 39 magyar megyei képviselőt sikerült a megyei testületekbe juttatnia. Közülük 34-en az MKP saját listáján indultak, egy függetlenként az MKP támogatásával, négyen pedig a pozsonyi megyében alkotott széleskörű jobboldali koalíciós listán. Az MKP számára, amely a 2009-es megyei választásokon 40 megyei képviselői mandátumot szerzett, de az elmúlt években néhány mandátumot elvesztett, ez azt jelenti, hogy a megyei képviselőtestületekben hárommal több képviselője lesz, mint közvetlenül a választások előtt.

Bugár Béla szlovák-magyar pártjának, a Most-Híd-nak a párt sajtóosztálya szerint 17 megyei képviselőt sikerült bejuttatnia a megyei képviseletekbe. Közülük négyen a párt saját listáján, 13-an pedig különböző koalíciós listákon a Most-Híd jelöltjeként kerültek be a megyei képviseletekbe. A Most-Híd a 2009-es megyei választásokon 2 képviselőt szerzett, a szombati voksolás előtt pedig 4 képviselőjük volt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Németh Szilárd: ma is szükség van a nándorfehérvári hősiességre
Budapest - Napjainkban is szükség van az 1456-os nándorfehérvári diadalnál tanúsított hősiességre - mondta a [...] tovább »
Meleg, de többször esős idő várható a jövő héten
Budapest - A sok napsütés mellett a jövő héten is többször várható eső. Ezzel együtt marad a meleg, [...] tovább »
Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt Varga-Damm Andrea
Budapest - Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor parlamenti dolgozószobája előtt a jobbikos Varga-Damm Andrea, [...] tovább »
OGY – Több mint ötven törvényjavaslatról döntött a Ház a választás óta
Budapest - Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az [...] tovább »
Hangfoglaló Program – 738 millió forint az ötödik évadra
Budapest - A Hangfoglaló Program ötödik évada pályázatainak lebonyolítására 738 millió áll rendelkezésre - [...] tovább »
Hódítsuk meg együtt Erdőbényét!
Erdőbénye - A földi javakban gazdag településen kitűnő kirándulóhelyekkel találkozhatunk. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Magabiztos hazai győzelemmel kezdett a Ferencváros
Budapest/Miskolc - A legutóbb ezüstérmes Ferencváros a vendég Diósgyőr 4-1-es legyőzésével rajtolt vasárnap a [...] tovább »
Sportközgazdász: Cristiano Ronaldo marketingértéke nagyobb, mint bármely más futballistáé
Budapest - A 33 éves portugál labdarúgó, Cristiano Ronaldo hozzáadott marketingértéke lényegesen nagyobb, mint [...] tovább »
Öttusa Eb – Ezüstérmes Marosi és a férfi csapat
Székesfehérvár - Ezüstérmet nyert Marosi Ádám a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság vasárnapi [...] tovább »
Véget ért a sóstói Fatum Property Kupa
Nyíregyháza - Vasárnap befejeződött a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.–Nyíregyházi Sportcentrum Strandfoci [...] tovább »
Szeretné megvédeni bajnoki címét a Szeged kézilabdacsapata
Szeged - Szeretné megvédeni a kézilabda NB I-ben kiharcolt bajnoki címét a MOL-Pick Szeged, amely hat játékost [...] tovább »
Öttusa Eb – Vörös Zsuzsanna: szinte az egész szakosztály benne van a szervezésben
Székesfehérvár - Jelentős részt vállal a székesfehérvári öttusa Európa-bajnokság szervezéséből az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása