Frissítve:

A katonai börtönparancsnok engedélyezte Chelsea Manning hormonkezlését

A katonai börtönparancsnok engedélyezte Chelsea Manning hormonkezlését A katonai börtönparancsnok engedélyezte Chelsea Manning hormonkezlését - © Fotó: AFP
Washington, 2015. február 13., péntek (MTI) – A Fort Leavenworth-i katonai börtön parancsnoka engedélyezte, hogy megkaphassa az általa kért hormonkezelést Chelsea (korábban: Bradley) Manning, akit 35 évi szabadságvesztésre ítéltek, mivel titkos iratokat szivárogtatott ki a WikiLeaks portál számára – közölte pénteken katonai forrásokra hivatkozva a USA Today.

hiba beküldése

A lap szerint Manning őrizetes közlegény lett az első, akinek az amerikai hadsereg engedélyezte a hormonkezelést. A döntést február 5-én hozta meg Erica Nelson ezredes, a kizárólag férfiakat fogva tartó texasi büntetés-végrehajtási intézmény parancsnoka.

A 27 éves Manning azért kérte a hormonkezelést, mert nőként kíván tovább élni és ennek érdekében szeptemberben pert indított az amerikai kormány ellen, az állítva, hogy megtagadták tőle a nemi diszfóriája miatt “orvosilag szükséges kezelést”. (Az érintettek elégedetlenséget, nyugtalanságot, depressziót és szorongást éreznek amiatt, hogy úgy érzik: ők voltaképpen férfi testben élő nők, vagy fordítva.)

A kereset hangsúlyozta, hogy Manning esetében a kezelés megtagadása esetén fennáll az öngyilkosság kockázata.

“Az ajánlás gondos megfontolása után, miszerint (a hormonkezelés) orvosilag indokolt és szükséges, és mérlegelve az összes kapcsolódó biztonsági kockázatot, jóváhagyom, hogy (a hormonkezelést) vegyék fel Manning őrizetes kezelési programjába” – írta Nelson ezredes.

Chelsea Manning ugyanakkor nem növesztheti meg a haját, ezért az ügyét az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU) nevében képviselő ügyvéd, Chase Strangio úgy vélte, hogy védence csak “részeleges győzelmet” aratott.

Pete Sepp, az Adófizetők Nemzeti Uniójának elnöke úgy nyilatkozott, hogy Manning ismertsége lehetővé teszi a számára, hogy magánadományokat gyűjtsön kezelése költségeinek fedezésére.

A Pentagon tavaly tavasszal vette fontolóra, hogy egy polgári büntetés-végrehajtási intézménybe helyeztesse át Manninget, ami példátlan döntés lett volna. Az elítélt mintegy 700 ezer iratot, diplomáciai sürgönyt és videofelvételt juttatott el a WikiLeaks portálhoz, ami a maga nemében az Egyesült Államok történelmének legnagyobb ilyen jellegű bűncselekménye volt.
Deborah Lee James, a légierőért felelős miniszter januárban a USA Todaynek kijelentette, hogy hamarosan felülvizsgálják a transzneműek katonai szolgálatára vonatkozó tilalmat. James szerint ezt a korlátozást el kellene törölni.

Chuck Hagel leköszönő védelmi miniszter tavaly májusban az ABC televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy nyitott a transzneműek katonai szolgálatának engedélyezésére, ha a fegyveres erőknél megoldják az érintettek orvosi felügyeletét. Ez Hagel szerint sokkal bonyolultabb ügy, mint amilyen 2011-ben a homoszexuálisokkal szembeni tilalom feloldása volt.

A USA Today egyébként idézte Joycelyn Elders volt amerikai tiszti főorvosnak egy a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzszexuálisok (LGBT) jogait védő csoport felkérésére elkészített jelentését, amely diszkriminációnak minősítette a transznemű katonák hormonkezelésének megtagadását. Elders szerint az amerikai haderőben mintegy 15 ezer transznemű szolgál.

Jogi, orvos- és mentálhigiéniai szakértők mellett egyébként az amerikai veteránügyi minisztérium is elismeri, hogy a trasznemű nők és férfiak jogosultak lehetnek orvosi ellátásra. A tárca nem állja a nemmódosító műtétek költségét, de a jogosult veteránok esetében fizeti a hormonterápiát és az orvosi tanácsadást.

A minisztérium szerint adatai szerint 2001 és 2011 között 3177 veterán estében állapítottak meg nemi identitási rendellenességet és a diagnosztizált esetek száma évről évre nő. A tárca szerint minden 11 ezredik féri és minden 30 ezredik nő született ilyen rendellenességgel.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Riporterek Határok Nélkül: mindennapossá váltak a média elleni támadások, nő az “erős emberek” befolyása
Budapest/Párizs - A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-jogvédő szervezet szerdán Párizsban [...] tovább »
Lezuhant egy orosz MiG-31-es Burjátföldön
Moszkva - Gyakorlórepülés közben lezuhant az orosz légierő egy MiG-31-es elfogó vadászgépe a burjátföldi [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német lap a felsőoktatási törvény módosításáról
Berlin - A felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban közölt cikket szerdai számában a Süddeutsche [...] tovább »
Nem Észak-Koreában lesz a junior cselgáncs-világbajnokság
Budapest - Észak-Korea helyett Horvátországban rendezi meg a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) az idei junior [...] tovább »
Édes borok bemutatóján szerepelt Madridban a magyar tokaji aszú
Madrid/Tokaj - Természetes édes borok bemutatóján szerepelt Madridban a magyar tokaji aszú; a spanyol fővárosban [...] tovább »
Van egy jó hírünk: Divatba jött a sáros farmernadrág – 120 ezer forintért ön is vehet
A Nordstrom legújabb farmergatyáinak térdeit, első és hátsó zsebeit egyaránt bekenték műsárral a divat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó Magyar Kupa – Kétgólos előnyt szerzett a Vasas
Budapest - A Vasas 2-0-ra legyőzte a vendég Mezőkövesd együttesét a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Megszolgált bronzérem!
Nyíregyháza - Rég várt siker: 2009 után ismét dobogón zárta a bajnokságot a Nyíregyháza. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Fucsovics nem bírt Verdascóval
Budapest, Nyíregyháza - Fucsovics Márton két szettben kikapott a spanyol Fernando Verdascótól a 482 ezer euró [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Megkönnyebbült a horvát óriás
Budapest - Megkönnyebbülten beszélt első idei megnyert salakos mérkőzése után a horvát Ivo Karlovic, aki [...] tovább »
Nagyot tett „kicsiként” a 15 éves miskolci Vécsei Réka
Miskolc - A kétszeres ob-győztes Győrben indul a nyáron és vélhetően Indianapolisban. tovább »
Egy évre eltiltották a baktai futballistát
Baktalórántháza - A Ménfőcsanak elleni Amatőr-kupa döntőben kiállított Molnár Levente (Baktalórántháza) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása