Frissítve:

A kampánypénzek felhasználásával kapcsolatos aggályokat fogalmaztak meg szervezetek

Budapest, 2013. november 15., péntek (MTI) – A Transparency International Magyarország és a Political Capital Institute szerint csökkentené a kampánypénzek átláthatóságát az a módosító javaslat, amelynek értelmében a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról.

hiba beküldése

A két szervezet pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írták, újabb súlyos kockázatot hordoz magában az Országgyűlés költségvetési bizottságának a jövő évi büdzsét megalapozó jogszabály-módosításokhoz benyújtott javaslata, amelynek lényege, hogy a listát állító párt képviselőjelöltje lemondhat az őt jelölő párt javára a neki a törvény alapján járó egymillió forintos állami kampánytámogatásról.

A szervezetek szerint a pártok ösztönözni fogják a jelöltjeiket a lemondásra, mert ezzel is növelhetik a rendelkezésükre álló kampánypénzeket. A fő problémát mégsem ebben látják.

Azt nehezményezik, hogy a módosítás tovább csökkentené a kampánypénzek átláthatóságát. A jelölteknek ugyanis kincstári kártyán folyósítják az állami kampánytámogatást, a pártok viszont a jelöltjeik által a javukra átengedett pénzt is egy összegben, készpénzben kapják meg.

A kártyán kapott pénzen finanszírozott költségekről szigorú számadással tartoznak, a készpénzmozgás kizárásának köszönhetően pedig nem tudnak fiktív számlákkal trükközni – írták.

A módosítás hatására azonban éppen a legnehezebben ellenőrizhető készpénzhányad növekedne. Ez szerintük további teret ad a kampánypénzekkel való visszaélésre, mert bár a pártoknak a jelöltjeiktől átvett egymilliós állami támogatásról majdnem olyan szigorúan kell elszámolniuk, mintha a pénzt maguk a jelöltek kapnák, a készpénzes támogatás miatt akár fiktív számlákat, bizonylatokat is benyújthatnak.

Kifogásolják azt is, hogy a jegyzett módosító javaslat tudomást sem vesz azokról a problémákról, amelyekre korábban hívták fel a figyelmet. A pártokat továbbra sem kötelezik kampányköltéseik tételes bevallására, sikertelenség esetén is csak a jelöltjeiktől átvett egymilliós támogatást kell visszafizetniük, míg a pártlista után járó több százmillió forintot akkor is megtarthatják, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.

A költségvetési bizottság hétfőn készítette és fogadta el az említett javaslatot. Ennek indoklása szerint az egyéni választókerületi jelölteknek járó, de azok nyilatkozata alapján az őket jelölő pártnak folyósított költségvetési támogatást a párt köteles lenne elkülönítetten nyilvántartani, és az így kapott kampánytámogatást ugyanazon törvényi előírások betartása mellett kell felhasználnia, mint az egyéni választókerületi jelölteknek, illetve az elszámolásra és ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések is megegyeznek a jelöltekével.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Időjárás-jelentés – 2019. január 20.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A jövő héten is télies lesz az időjárás
Budapest - A jövő héten is télies lesz az időjárás: többször várható havazás, emellett hidegre kell [...] tovább »
Komoly kitüntetést kapott a humor királya
Miskolc - Aranyosi Péter, az ízig-vérig borsodi előadóművész vehette át szombat este a Miskolci Nemzeti [...] tovább »
A magyar kultúra napja – Zsigmond Dezső filmrendező vette át a Kölcsey-emlékplakettet
Szatmárcseke - Zsigmond Dezső Balázs Béla-díjas filmrendező kapta a Kölcsey-emlékplakettet a magyar kultúra [...] tovább »
Nem árt egy kis ápolás a fáknak januárban
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A tél végi metszés mellett más munkák is akadnak, amelyeket elvégezhetünk [...] tovább »
Deutsch: az EU meg akarja büntetni azokat az országokat, amelyek nem fogadnak be migránsokat
Budapest - Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint az unió durván fenyegeti és [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda-vb – Japán végzett az utolsó helyen
Herning - Japán válogatottja végzett az utolsó, 24. helyen a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
6. Nyírerdő Kupa – Véget ért a középdöntő
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Vasárnap négy helyszínen rendezték a 6. Nyírerdő Kupa megyei teremlabdarúgó torna [...] tovább »
Báloztak a játékvezetők – Bók a szeretőknek is
Miskolc - Remek hangulatban báloztak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó-játékvezetők: a Miskolci Egyetemen [...] tovább »
Esélyük sem volt Boriszov nélkül a debrecenieknek
Debecen - Tízpontos vereséget szenvedett a DEAC az NBI A-csoportos kosárlabda bajnokság 16. fordulójában [...] tovább »
Győzött a DVTK-Eger
Mezőkövesd - Férfi kézilabda Ligakupa A-csoport, 3. fordulójában otthonában fogata a MKC a DVTK-Eger csapatát. tovább »
MEAFC-Miskolc: „Az ottani vendégjáték egyik gárda számára sem életbiztosítás”
Miskolc - Férfi kosárlabda NB I/B Zöld csoport, Piros csoport, 15.fordulójában mind a két borsodi csapat idegenben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása