Frissítve:

A jövő sztárjai a jégen

Magyarország vs. Dánia Magyarország vs. Dánia - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nem sikerült a bemutatkozás, a magyarok súlyos vereséget szenvedtek Dániától.

hiba beküldése

Vasárnap délután megkezdődött az U18-as jégkorong-világbajnokság divízió I/A csoportos küzdelemsorozata a Debreceni Jégcsarnokban. A hat válogatottat felvonultató mezőny összesen 15 mérkőzést vív a szombaton befejeződő seregszemlén, így a sportág szerelmesei kifejezetten izgalmas hét elé néznek.

A torna nyitómeccsén Fehéroroszország és Norvégia csapott össze. Az északiak már 2–0-ra vezettek a második harmadban, ám a fehéroroszok egyenlítettek, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezték (3–2, hosszabbítás után).

Más kategória

Ezután következett a magyarok debütáló mérkőzése, a mieink Dániával néztek farkasszemet. A csarnok majdnem teljesen megtelt az összecsapásra, ám a hazai drukkereknek nem sok örömük volt a jégen látottakban. A skandinávok rögtön a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, s alig telt el 1 perc, máris vezettek Boysen találatával. A folytatásban is a dánok domináltak, s ezt a fölényt gólokra is váltották, Ladehoff és True révén. Ekkor esély kínálkozott a magyarok előtt, kettős emberelőnybe kerültek, amit Gáspár Máté használt ki, így 3–1-es dán fórral zárult az első harmad.

A második etapban sem álltak le a rendkívül dinamikusan és technikásan játszó északiak, Cristensen, Brinkmann, Nielsen és True vette be a házigazdák kapuját, az utolsó harmad előtt 7–1-re vezettek a vendégek. A záró harmadban sem úszták meg a magyarok kapott gól nélkül, előbb From, majd Korsgaard helyezte a pakkot a kapuba, kialakítva a 9–1-es dán diadalt.

Stipsicz Bencééknek egy napjuk lesz rendet tenni a fejekben, ugyanis legközelebb kedden 16.30-tól lépnek jégre Kazahsztán ellen.

HBN-BN



További hírek a Sport kategóriából
Mád FC: Két bajnoki címet is szereztek
Mád - A hegyaljaiak 1986/87 után nyertek ismét megyei I. osztályú bajnoki címet. tovább »
Toborzót tart a Loki Focisuli
Debrecen - Toborzót tart a Debreceni Labdarúgó Akadémia és a Loki Focisuli a 2005 és 2011 között született [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Bemutatkozott a magyar csapat, 66 ország versenyzői a rajtnál
Budapest/Szeged - Bemutatkozott a média képviselőinek a szegedi kajak-kenu világkupán induló magyar válogatott: [...] tovább »
Magyar-orosz – Kleinheislerrel lett végleges a keret
Budapest - Utólag a Ferencvárosban futballozó Kleinheisler László is bekerült a június 5-i, Oroszország elleni [...] tovább »
Papp Tamás lett az MKC új elnöke
Mezőkövesd - Szerda este közgyűlést tartott a Mezőkövesdi Kézilabda Club, melynek férfi csapata a [...] tovább »
Phoenix KK: Hazai vereség
Tiszaújváros – A férfi kosárlabda NB I/B rájátszásában hazai környezetben lépett pályára a Phoenix KK a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Torna: Miskolci siker a budapesti gyerek-vidékbajnokságon
Miskolc, Budapest - Budapesten rendezték meg a gyerek korcsoportú I. osztályú vidéki tornászbajnokságot. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása