Frissítve:

A Jobbik nem mond le arról, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek 40 év után

Budapest, 2015. szeptember 15., kedd (MTI) – A Jobbik nem mond le arról a céljáról, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év munkaviszony után – közölte a párt kedden az MTI-vel.

hiba beküldése

A Jobbik közleményében arra reagált, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak – nőkhöz hasonlóan – 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást.

A Sneider Tamás, a párt alelnöke által jegyzett közleményben azt írták: noha az Ab keddi döntésével “az emberek akaratát semmibe véve” az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a Férfiak 40+ néven ismertté vált civil kezdeményezést, amely a Jobbik programjának is hangsúlyos pontja, nem mondanak le céljukról.

Szerintük a döntés hátterében az a fideszes szándék áll, amely “a férfiakat halálukig kívánja dolgoztatni”. Véleményük szerint a nőkhöz hasonlóan a férfiakat is meg kell illetnie annak a jognak, hogy “egy ledolgozott életet követően” nyugalomban, párjukkal élvezhessék életük hátralévő éveit.

Közölték: a párt az Ab döntésének alapos áttanulmányozása után megvizsgálja, hogyan nyújtható be a kezdeményezés olyan formában, hogy abban “a Fidesz által delegált alkotmánybírák” se találhassanak kivetnivalót. Hozzátették: ha a Jobbik kormányra kerül, első intézkedései között fogja megvalósítani, hogy a férfiak is nyugdíjba mehessenek negyven év munkaviszony után.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Migrációs konferencia – A határvédelem fontosságát hangsúlyozták előadók
Budapest - A jogszerű határátlépés, valamint a határvédelem fontosságát hangsúlyozták előadók a Mathias [...] tovább »
Migrációs konferencia – Takács Szabolcs: a migráció problémája minden idők legfontosabb globális kihívása
Budapest - Minden idők legfontosabb kihívásának nevezte a migrációt, valamint az ezzel összefüggő, a helyi és [...] tovább »
Rengetegen jelentkeztek táborokba
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az eddigi tábori jelentkezések egy jó részét olyan gyermekek teszik ki, akik nem [...] tovább »
Március utolsó napjaiban is lesznek mínuszok
Budapest - Március utolsó napjaiban is lesznek mínuszok, a maximumok a legtöbb helyen 20, helyenként viszont 10 fok [...] tovább »
Migrációs konferencia – Trócsányi: csak erős nemzetek adhatnak választ a kihívásokra
Budapest - Kizárólag erős nemzetek alkotta erős Európa adhat megfelelő választ a kor nagy kihívásaira, köztük [...] tovább »
Migrációs konferencia – Moszab Hasszán Juszef: csak a beilleszkedésre vágyóknak van helyük
Budapest - Csak azoknak a menekülteknek van helyük a nyugati társadalmakban, akik a beilleszkedésre vágynak, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Hosszú Katinka aranyéremmel zárt Marseille-ben
Budapest/Marseille - Hosszú Katinka 200 méter háton aranyérmet nyert a Golden Tour elnevezésű [...] tovább »
Magyar-horvát – Jó játékkal bravúros győzelem
Budapest - A magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi két év legjobb játékát nyújtva hátrányból fordított és [...] tovább »
„Az a helyzet, hogy rúgott gól nélkül ritkán lehet meccset nyerni”
Hajdú-Bihar - Három mérkőzést játszottak a labdarúgó megyei I. osztály vasárnapi játéknapján. Eredmények, [...] tovább »
Nyíregyházi KC – Megszakadt a győzelmi sorozat
Nyíregyháza - Vasárnap Balmazújvárosban lépett pályára a Nyíregyházi KC NB I/B.-s csapata. A hazai csapat a [...] tovább »
Férfi röplabda Extraliga – Magabiztos kazincbarcikai győzelem
Budapest - A Vegyész RC Kazincbarcika rangadón 3-0-ra legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – A Veszprém kétgólos előnybe került
Lisszabon - A Veszprém csapata 30-28-ra győzött a portugál Sporting CP otthonában a férfi kézilabda Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása