Frissítve:

A Jobbik miskolci szervezete hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz önkormányzati ingatlanok ügyében

Miskolc, 2014. július 1., kedd (MTI) – A Jobbik miskolci szervezete feljelentést tesz hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen, mert szerintük a miskolci városvezetésnek régen fel kellett volna bontania a bérleti szerződését azoknak, akik önkormányzati ingatlanokat tettek tönkre – közölte Jakab Péter, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci alelnöke, miskolci önkormányzati képviselője kedden sajtótájékoztatón.

hiba beküldése

A politikus, aki egyúttal a Jobbik miskolci polgármester-jelöltje is, egy hatályos rendeletet idézve úgy fogalmazott: fel kell bontani a lakásbérleti szerződést, ha a bérlő nem tartja tisztán az ingatant, nem tartja be az együttélés szabályait, nem fizeti a közüzemi számlákat, lopja az áramot vagy illegális lakót fogad be. A rendelet szerint ha ezek közül csak egy megvalósul, az önkormányzatnak nem lehetősége, hanem kötelessége felbontani a szerződést – tette hozzá. Jakab Péter szerint “fizessen az, aki a kárt okozta, és az, aki hagyta”.

Az önkormányzati képviselő szerint a Jobbik ősztől nemcsak az ingyenes gettófelszámolást hajtja végre, de az azt akadályozók elszámoltatását is, ennek érdekében már most feljelentést tesznek hűtlen kezelés miatt.

A miskolci közgyűlés májusban, a többségben lévő Fidesz-KDNP-frakció előterjesztésére fogadott el egy olyan rendeletet, amelynek értelmében a város “szégyenfoltjait” megszüntetik, ez a miskolci “gettók, nyomortelepek” teljes körű felszámolását jelenti. Mindazok, akik hajlandók elhagyni a tartós lakhatásra, gyermeknevelésre alkalmatlan házakat, és a város közigazgatási határán túli településeken vesznek új, magasabb komfortfokozatú ingatlant, azoknak kétmillió forintot kapnak, ugyanakkor a vásárolt házat öt évig nem adhatják el.

A nyomortelepek tervezett felszámolása miatt az elmúlt héten cigányszervezetek felhívására demonstrációt is tartottak több száz ember részvételével.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Kiadta Hollik Istvánnak az NVB Hirt Ferenc mandátumát
Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak [...] tovább »
Menczer Tamás: amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása