Frissítve:

A Jobbik kedvezményes lakáshitel-programot szorgalmaz

Budapest, 2014. szeptember 20., szombat (MTI) – A Jobbik szerint minimálisra kell csökkenteni a lakáshitelek kamatait.

hiba beküldése

Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese szombati sajtótájékoztatóján elmondta: támogatják a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség javaslatát, amely a korábbi hitelprogramhoz hasonlóan állami háttérrel, mintegy 2,5 százalékos kamattal biztosítana lakásvásárlási lehetőséget. Ma a piacon kedvezményesen 6-7 százalékos kamattal lehet lakáshitelhez jutni, ami sokak számára vállalhatatlan, így minimális szintre kell azt csökkenteni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint érdemes végiggondolni az áfa visszatérítésének lehetőségét is annak érdekében, hogy kedvezőbb helyzetbe hozzák azokat, akik most még nem tudnak lakást vásárolni.

Megjegyezte: a Jobbik alapkoncepciója az, hogy hazai kivitelezőkkel és beszállítókkal hozzá kell kezdeni az ingatlanállomány cseréjéhez. Az új otthonok kedvezményes bérleti díja az ellenzéki párt szerint hozzájárulna a kivándorlás lassításához és a gyermekvállaláshoz.

Magyarországon hatalmas ingatlantömeg áll üresen, amelyek egy része állami, önkormányzati kézben van – értékelt Z. Kárpát Dániel, kifejtve: ezeket fel kell mérni és a közfoglalkoztatottak bevonásával fel kell újítani, akár teljes városrészek rekonstrukciós programjaival összekötve. Egy ilyen nemzetstratégiailag fontos program nem lehet drága – jelentette ki a frakcióvezető-helyettes, hozzátéve: számításaik szerint 5-7 éves perióduson belül minden forint “visszapörögne” a költségvetésbe.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Novák Katalin: a Fidesz önként döntött kapcsolatai felfüggesztéséről az Európai Néppárttal
Párizs - Önkéntesen döntöttünk arról, hogy az európai parlamenti választásokig hátralévő időszakban [...] tovább »
ITM-államtitkár: a vállalkozói szemléletváltást ösztönzi a kormány stratégiatervezete
Budapest - A vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet megteremtése mellett a vállalkozói [...] tovább »
Bukarestben döntik el, hogy kell-e román zászlót kitűzni Sepsiszentgyörgy “magyar megszállás alóli felszabadítása” emlékére
Kolozsvár/Sepsiszentgyörgy - A Kovászna megyei törvényszék a felperes kérésére a bukaresti törvényszékre [...] tovább »
Rákócziak is írtak az albumba Sárospatakon
Sárospatak - Történelmi lenyomat a debrecen-sárospataki könyvritkaság. tovább »
Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra
Budapest - Április 18-ig lehet jelentkezni a Vidék Kaland Programra, amelyre városi, nem mezőgazdász, ám az [...] tovább »
“Kérdeztem, hogy mi volt ez a hang? Mondták, hogy egy Audi elsodorta az embereket…” – Sokkoló részletek a papi balesetről
Pap - Az aszfalton csikorgó gumik, majd egy tompa puffanás - ennyit hallottak a Kossuth utcán élők abból a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC Schaeffler: a sok hiányzó ellenére is tartotta magát a csapat
Debrecen - Jó iramú meccsen kapott ki a DVSC a román élvonalban szereplő Nagybánya csapatától. tovább »
Szlovák-magyar – Védekező felfogású játékosok vannak többségben Rossi kezdőcsapatában
Nagyszombat - A védekező felfogású labdarúgók vannak többségben a csütörtökön Szlovákia vendégeként [...] tovább »
MLSZ – Rasszista megnyilvánulások miatt büntették a DVSC-t
Budapest - Rasszista megnyilvánulások miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 200 ezer [...] tovább »
Légfegyveres Eb – Női pisztolyban Major és Sike is döntős
Budapest/Eszék - A korábbi három számmal ellentétben női pisztolyban lesz magyar döntős, sőt, Major Veronika [...] tovább »
Jégkorong divízió I/A-vb – Kedden kezdi a felkészülést a magyar válogatott
Budapest - A magyar jégkorong-válogatott kedden kezdi meg felkészülését az április végén rajtoló nurszultáni [...] tovább »
A labdarúgó megyei III. osztály 16. fordulójának eredményei
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 16. fordulójának eredményei. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása