Frissítve:

A Jobbik a “kvótajellegű” büntetésekről kérdezi a belügyminisztert

Budapest, 2015. február 10., kedd (MTI) – A Jobbik arról kérdezi a belügyminisztert, hogy elfogadhatónak tartja-e, ha a rendőrök előre meghatározott számban bírságolnak.

Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: tudomása szerint vannak rendőri vezetők, akik meghatározzák, hogy mennyi bírságot szabjanak ki a rendőrök. Szavai szerint a belügyminiszter többször tagadta, hogy a rendőrség “pénzbehajtó szervezet” lenne, ugyanakkor az állomány szóbeli visszajelzései és dokumentumok is alátámasztják a felvetést.

A jobbikos politikus arra kér választ a belügyminisztertől, hogy elvárhatják-e a rendőri vezetők a “kvótajellegű” bírságokat, kötelezhetik-e a rendőröket, hogy előre meghatározott számban büntessenek, s lehet-e következménye az állományra nézve, ha ez nem teljesül. Staudt Gábor arra is kíváncsi, hogy a tárcavezető szabályos gyakorlatnak tekinti-e az ilyen eseteket vagy nem jutnak el hozzá ilyen információk.

A Jobbik álláspontja szerint a valódi bűnelkövetőket kell elkapni, s noha fontosnak tartják a közlekedési bírságok kiszabását, a rendőri erők nagy részét a közbiztonság javítására kellene fordítani – tette hozzá.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 21. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 21. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt az LMP két társelnöke
Budapest - Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt személyében megválasztotta társelnökeit az LMP szombaton [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. május 26.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Az 1950-es évek klasszikusait vetítik az idei Japán Filmhéten
Budapest - Az 1950-es évek klasszikusait, Ozu Jaszudzsiró és Mizogucsi Kendzsi filmrendezők fekete-fehér drámai [...] tovább »
Nem üvegbúra alatt él egyházunk…
Nyíregyháza - Ha az Isten gondolatához igazodik az ember, előbb-utóbb majdcsak megtalálja az utat… Interjú: [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Arany párosban, biztató előfutamok négyesben
Budapest - Magyar győztest avattak szombaton a férfi kajakozók 200 méteres páros versenyében a duisburgi világkupán. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Elődöntőben a Körmend
Körmend - A Körmend legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi kosárlabda NB I-ben szombaton, ezzel 3-2-es [...] tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Harmadszor is kikaptak a magyarok
Budapest/Minszk - A magyar férfi röplabda-válogatott simán, 3-0-ra kikapott Fehéroroszország vendégeként az [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Montpellier-Nantes döntő lesz
Budapest/Köln - Két francia csapat, a Montpellier HB és a HBC Nantes jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása