Frissítve:

A húsz éve meghalt Páskándi Gézára emlékeznek szülőföldjén

Kolozsvár/Szatmárnémeti, 2015. május 14., csütörtök (MTI) – Kétnapos rendezvénysorozattal idézik fel csütörtökön és pénteken Szatmárhegyen és Szatmárnémetiben a húsz éve meghalt Páskándi Géza költő, próza-, dráma- és esszéíró alakját – közölte honlapján a szervező Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE).

hiba beküldése

A Magyar Művészeti Akadémiával és a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen szervezett évfordulós rendezvénysorozat vers- és prózamondó versennyel indul csütörtök délután Szatmárhegyen, a költő szülőfalujában.

Pénteken délelőtt Szatmárnémetiben, a Kossuth- és József Attila-díjas költő iskolavárosában irodalmi tanácskozással folytatódik a megemlékezés. A Szatmár megyei múzeum dísztermében tartandó Húsz év után című tanácskozáson irodalomtörténészek, levéltári kutatók és írók értekeznek Páskándi Géza életéről és szellemi hagyatékáról. Előadások hangzanak el Páskándi Géza műveiről, valamint arról is, hogy miként figyelte a költőt a román, majd a magyar állambiztonsági szolgálat.

Péntek délután ismét Szatmárhegyen folytatódik a megemlékezés. A résztvevők megtekintik a községi könyvtár épületében berendezett állandó Páskándi-kiállítást, megkoszorúzzák a szülőház helyén 1998-ban elhelyezett emléktáblát, és a település központjában 2003-ban felállított Páskándi Géza-szobrot.

A szobornál tartandó megemlékezés ünnepi szónoka Lezsák Sándor költő, az Országgyűlés alelnöke lesz.

Páskándi Géza (1933-1995) Az irodalmi életbe szinte gyermekfejjel került, 1949-ben már több lapnak volt a munkatársa. Tanulmányait – a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen – nem fejezhette be, mivel a magyar forradalom melletti kiállásáért 1957-ben letartóztatták és 6 év börtönre ítélték. A “román Gulagon”, a Duna-deltában raboskodott. Bár 1969-ben már büntetlen előéletűnek számított, a román és magyar nyelvű pártlapok folyamatosan támadták, ezért 1974-ben Magyarországra települt. 1974 és 1990 között a Kortárs munkatársa volt, innen ment nyugdíjba. 1991-től a Nemzeti Színház irodalmi tanácsosa lett. 1991-ben Magyar Művészetért elismerést kapott, s birtokosa volt az 1956-os Emlékéremnek. 1977-ben József Attila-díjat, 1993-ban Kossuth-díjat, 1995-ben posztumusz Nagy Imre Emlékplakettet kapott, emellett számos szakmai díjjal is elismerték munkásságát.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Bosszút állt macskáján egy férfi, amiért az minden hajnalban felébresztette
Mindenki tudja, hogy a macskák mennyire szeretnek aludni, azt viszont a macskák nem tudják, hogy olykor az embereknek [...] tovább »
Egymást segítő erdélyi magyarok
Beszterce, Nyíregyháza - A rendezvény végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el. tovább »
Amerikai elnökválasztás – CIA: Oroszország Trump győzelme érdekében avatkozott be a választásba
Budapest/Washington - Titkos jelentést készített az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), amelyben arra [...] tovább »
Csíksomlyói szentmisével zárult a Márton Áron-emlékév
Csíksomlyó - Márton Áron püspöki kinevezése 77. évfordulóján tartott csíksomlyói szentmisével zárult [...] tovább »
Megerősíti a hadsereget
Budapest - Szakértő: Trump növelni fogja az amerikai védelmi kiadásokat. tovább »
A Zsivány Egyes elleni bojkottra hergelik a twitterezőket a Trump-hívők
London - Donald Trump követői a jövő héten a mozikba kerülő Zsivány Egyes című Star Wars-film bojkottjára [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Változott a hozzáállás, de az egész görcsösségbe fulladt bele”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 11. fordulójában elmaradt meccset pótoltak be szombaton. tovább »
Több ezer gyerek focizik
Debrecen - Bár nem egyszerű a helyzet, még mindig rengeteg fiatal rúgja a labdát rendszeresen. tovább »
Futócipőt húztak
Debrecen - A X. Oxigén Kupa futóverseny-sorozat idei harmadik, decemberi fordulóját rendezték szombaton Debrecenben. tovább »
Berki Krisztián nyerte a lólengést a japán nemzetközi versenyen
Budapest - Megnyerte a lólengést Berki Krisztián Japánban a Toyota Kupán. tovább »
Birkózó-vb – Korpási Bálint döntőbe jutott
Budapest - A negyed- és az elődöntőben sem tudták megállítani Korpási Bálintot, aki így bejutott a [...] tovább »
Birkózó-vb – Galambos Ramóna bronzért mérkőzhet, Korpási nyolc között
Budapest - Galambos Ramóna a nyolcaddöntőben, majd a vigaszágon is győzött, így a bronzéremért léphet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása