Frissítve:

A hortobágyi kitelepítésekről szóló filmet elsőként Pápán mutatják be

Veszprém, 2015. május 11., hétfő (MTI) – A hortobágyi munkatáborokba hurcolt családok mindennapjait mutatja be egy gyermek szemszögéből a Csonka délibáb című fim, amelynek országos premierje szerdán lesz Pápán – tájékoztatta az MTI-t az alkotás producere.

hiba beküldése

Pataki András hangsúlyozta, hogy az 1950 és 1953 között végrehajtott kitelepítésekről eddig kevés film készült, a téma máig kibeszéletlen maradt, ez adta az ötletet a filmforgatáshoz.

A Csonka délibáb egy 13 éves gyermek szemével, az őt ért hatásokon keresztül mutatja be ezt a vészkorszakot, a kitelepítések lelki és érzelmi fájdalmait, a kiszolgáltatottak szenvedéseit a táborok létrehozásától a felszámolásukig – közölte a producer.

Hozzátette: a film azt az időszakot dolgozza fel, amikor több mint tízezer embernek kellett elhagynia otthonát, elhurcolták őket, a hatalom elvette földjeiket és a munkatáborok megalázó körülményei közé kényszerültek. Télen-nyáron juhhodályokban laktak, embertelen körülmények között sínylődve próbálták túlélni a mindennapokat, sok család élete tört ketté, sokáig megbélyegzetten éltek – húzta alá Pataki András. A producer felidézte: 2014 nyarán, alföldi helyszíneken forgatták le a film jelentős részét, de néhány jelenet elkészítése januárra maradt, az utómunkálatokat 2015 elején végezték el.

A film Lukács József színművész azonos című dokumentumregényének motívumai alapján készült, de nem követi le a művet – tette hozzá. Pataki András arról is beszélt, hogy a Pápa Városi Televízió a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának pályázatán elnyert 80 millió forintos támogatásból a Forrás Film Produkcióval közösen készítette el a 120 millió forint összköltségvetésű filmet, ez indokolja, hogy az országban elsőként Pápán látható. Az alkotás főszereplője Heim Vilmos, a soproni Széchenyi István Gimnázium tanulója. Az apát Mezei Zoltán játssza, az anya szerepében Marjai Virág látható. A tábor rendőrparancsnokát Dörner György formálja meg, játszik a filmben Bánsági Ildikó, Schubert Éva Fodor Zsóka, Pelsőczy László és a soproni színház szinte egész társulata. A rendező Bozsogi János, a forgatókönyvet Ozsda Erika és Németh Ervin írták. A pápai bemutató után júniusban, Sopronban is látható lesz a film – közölte Pataki András.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Országos rekorddal zárult a Kodály nyomában országos online zenei játék
Kecskemét - Csaknem 50 hazai és határon túli település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt a Kodály [...] tovább »
Emmi: 2019-ben Magyarország ad otthont a WRO robotprogramozási világdöntőnek
Budapest - Európában elsőként a Magyarországot képviselő Edutus Főiskola nyerte el a 2019. november 8-10. [...] tovább »
Nem lehet népszavazás december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Budapest - Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők [...] tovább »
Meghalt Császár Ákos matematikus
Budapest - Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. december 15.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Tankcsapda-hétvége a benzinkutakon
Debrecen - Benzinkutakon dedikálja új, Aréna című koncert DVD-jét a Tankcsapda hétvégén. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton és 100 méter vegyesen győzött a koppenhágai rövidpályás [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Hosszú Katinka már négy aranynál tart Koppenhágában
Budapest/Koppenhága - Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik [...] tovább »
Rangadó Ózdon, az NB I/B-ben
Mezőkövesd, Ózd - Hosszú idő után ismét megyei rangadót rendeznek a hétvégén a másod­osztályú férfi [...] tovább »
Női kézilabda vb – Fölényes sikerrel döntőben a címvédő norvégok
Hamburg - A címvédő és Európa-bajnok norvég női kézilabda-válogatott kilenc góllal legyőzte Hollandia [...] tovább »
Jótékonykodtak a miskolci vízilabdázók
Miskolc - A PannErgy-MVLC OB I-es férfi vízilabdacsapatának játékosai és szakmai vezetése csütörtökön a [...] tovább »
Két magyar pólós a nemzetközi álomcsapatban
Budapest - Két magyar, a kapus Nagy Viktor és a balkezes Vámos Márton is bekerült a férfi vízilabdázók [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása