Frissítve:

A Hongkongról szóló kínai Fehér könyvet égette az ellenzék

Peking, 2014. június 11., szerda (MTI) – A hongkongi ellenzék szerint a kínai vezetés a város autonómiáját veszélyezteti, és “minialkotmányát”, az alaptörvényt is leértékeli a Hongkong igazgatásának gyakorlatáról most kiadott Fehér könyvvel. A hongkongi törvényhozás harmadik legnagyobb pártja, a Polgári Párt képviselői tiltakozásul elégették a dokumentum példányait a kínai összekötő hivatal előtti szerdai demonstrációjukon.

hiba beküldése

A tüntető képviselők úgy vélték, hogy Peking kiforgatta az “egy ország, két társadalmi rendszer” alapelvet, és veszélyezteti a városnak az alaptörvényben garantált autonómiáját. Mint vezetőjük, Alan Leong fogalmazott, a központi kormány által gyakorolt “átfogó joghatóság” megkérdőjelezi a két társadalmi rendszer létét, ami elfogadhatatlan lenne a hongkongiak számára.

Peking a kedden nyilvánosságra hozott dokumentumban megerősítette az “egy ország, két társadalmi rendszer” alapelvét, de az “egy ország” hangsúlyossá tételével, és azt is megállapítva, hogy sokan helytelenül, eltorzítva értelmezik a két társadalmi rendszer fogalmát. Ez valójában arra vonatkozik – olvasható a szövegben -, hogy míg a szárazföldi Kína a szocialista utat követi, Hongkong az anyaországhoz történt visszakerülése (1997) után is megmaradt kapitalista berendezkedésűnek.
A központi kormány azt is fontosnak tartotta tisztázni, hogy a különleges közigazgatási övezetben a “magas fokú autonómia” nem jelent lényegi hatalmat, hanem csak és kizárólag olyan mértékűt, amilyet a központi vezetés felhatalmazása biztosít. Hozzátették: a magas fok a gyakorlatban nem jelent teljes autonómiát, “nem jelenti a hatalom decentralizálását”.

A Fehér könyv felszólított az országos alkotmány és a hongkongi alaptörvény tekintélyének határozott védelmére, s kimondta: a Hongkongot kormányzó vezetők jellemzője kell, hogy legyen a hazafiasság.
Két másik erő, a Munkáspárt és a Szociáldemokraták Ligája szintén csatlakozott a szerdai tüntetéshez, és részt vett a Fehér könyv égetésében. A Diákszövetség az alaptörvény oldalaiból készített egy tekercs toalettpapírt, jelezvén, hogy a központi értelmezés WC-papír értékűvé minősítette a hongkongi minialkotmányt. A Demokrata Párt, valamint az Emberek Megélhetéséért és a Demokráciáért Szövetség ugyancsak tiltakozó megmozdulást szervezett.

Más tüntetők a demonstráción a Foglald el a központot (Occupy Central) mozgalom június 22-24-re tervezett akcióját hirdették. A hivatalosan nem bejegyzett szervezet a város központi, üzleti negyedébe hívott össze tüntetést, politikai reformot, általános választójogot, és választhatóságot követelve. A hongkongi South China Morning Post című napilap szerdán szavazásra tette fel a kérdést, hogy Peking szándékosan időzítette-e a két hét múlva esedékes tüntetés elé a Fehér könyv kiadását. Az olvasók 93:7 százalékos arányban választották az igent a nem ellenében.

– Trebitsch Péter, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Bénázik az egész világ
A failek szerencsére nyelvtől és kultúrától függetlenül viccesek szerte a bolygón. A Failarmy friss nemzetközi [...] tovább »
Újabb nagy viharhullám tombolt az Egyesült Államok középnyugati és keleti vidékein
Washington - Újabb nagy viharhullám tombolt kedden az Egyesült Államok középnyugati vidékén és keleti parti [...] tovább »
Jégkatedrális, hószobor a Tátra rejtekében
Ótátrafüred - Érthető okok miatt csak télen láthatók a különleges alkotások. tovább »
Videó: Ezek a kutyák nem akarják, hogy véget érjen a karácsony
USA - Elég kettő darab németjuhász, és máris hosszú percekig tart megszabadulni egy fenyőtől. tovább »
Ötszáz év után derült ki, milyen betegség pusztított az aztékok körében a 16. században
London - Ötszáz év elteltével sikerült kideríteniük a kutatóknak, hogy milyen betegség pusztíthatott a mai [...] tovább »
Tízezer eurós nyomravezetői díj Oliver Ivanovic gyilkosaiért
Belgrád/Pristina - Tízezer eurós, azaz több mint hárommillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kowalskyékkal csaptak össze a DVSC-öregfiúk
Debrecen - A zenészek kiváló baráti kapcsolatot ápolnak a Loki egykori focistáival. tovább »
Volt mire emlékezniük a szenioroknak
Debrecen - Ünnepi évértékelőt tartott nemrég a Debreceni Szenior Úszó Klub a sportuszodában. tovább »
Ifjú tornászok eredményei az idei tanévben
Debrecen - Elkezdődött a tornászok versenyidőszaka a felmenő rendszerű diákolimpiai versenyfelépítéssel. A [...] tovább »
Gólokkal édesíti meg az életét Lakatos László
Sényő - Csoki, vagyis Lakatos László az eddigi legeredményesebb szezonját produkálta, és bízik a jó folytatásban. tovább »
Ifjúsági tornát rendeznek
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Első alkalommal szervez téli teremtornát az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei [...] tovább »
Dakar 2018 – Dési bukott, s kiesett a versenyből
Budapest, Belén - Dési János nagyot bukott, vállát törte a 10. szakaszon, ezzel befejezte szereplését a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása